NASCAR: Kyle Larson 3 év alatt beérte Chase Elliottot a Hendrick Motorsports sikerlistáján

NASCAR: Kyle Larson 3 év alatt beérte Chase Elliottot a Hendrick Motorsports sikerlistáján
credit: Meg Oliphant/Getty Images

NASCAR: Kyle Larson 3 év alatt beérte Chase Elliottot a Hendrick Motorsports sikerlistáján




Kyle Larson totális dominanciával nyerte meg a NASCAR Cup Series vasárnapi, Las Vegas Motor Speedwayen rendezett futamát.

A 31 éves kaliforniai mindkét szakaszt behúzta, majd összesen 181 kört töltött az élen a 267-től, bleeértve a legutolsót is.


Sikere révén főkategóriás pályafutása 24. győzelmét aratta, ebből a 18.-at a Hendrick Motorsports színeiben.

Ezzel a csapat örökranglistájának harmadik helyére jött fel Chase Elliottal holtversenyben.

Larson 2021-ben csatlakozott a gárdához, első győzelmét pedig az 5-ös Chevyvel teljesített negyedik futamán, szintén Las Vegasban produkálta. Ezzel megkezdte az utóbbi idők legnagyobb NASCAR-menetelését, ami végül tíz elsőséghez, alapszakasz bajnoki címhez, majd a szezon legjobbjának járó kupához vezetett.

Szintén bajnoki címmel rendelkező csapattársa, vagyis Elliott már a 2015-ös debütálását is az HMS-szel ejthette meg, a következő évtől kezdve pedig teljes munkaidősként szolgálja a gárdát. Először 2018-ban, Watkins Glenen látta meg elsőként a kockás zászlót, eddigi utolsó diadalát pedig 2022 őszén, Talladegán aratta.

Az HMS győzelmi rekordját Jeff Gordon tartja 93 victory lane-látogatással, míg másodikként Jimmie Johnsont jegyzik 83-mal.


A lista:

Jeff Gordon: 93 HMS-győzelem
Jimmie Johnson: 83
Chase Elliott: 18
Kyle Larson: 18
Terry Labonte: 12
William Byron: 11
Dale Earnhardt Jr.: 9
Tim Richmond: 9
Darrell Waltrip: 9
Geoff Bodine: 7
Alex Bowman: 7
Kasey Kahne: 6
Mark Martin: 5
Kyle Busch: 4
Ricky Rudd: 4
Ken Schrader: 4
Casey Mears: 1
Jerry Nadeau: 1
Joe Nemechek: 1
Brian Vickers: 1