Kyle Busch beperelte a Rev Racinget és rögtön előállt egy nagyon furcsa helyzet

Kyle Busch beperelte a Rev Racinget és rögtön előállt egy nagyon furcsa helyzet
credit: Chris Graythen/Getty Images)

Kyle Busch beperelte a Rev Racinget és rögtön előállt egy nagyon furcsa helyzet





Tavaly ősszel, derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint Kyle Busch tokkal-vonóval túladott saját gárdáján, a Kyle Busch Motorsportson.

A 2010-ben alapított, hét csapat és két egyéni NASCAR Trucks bajnoki címmel rendelkező alakulat új tulajdonosa a Spire Motorsports lett, amely a szintén Busch nevével fémjelzett, kasztnigyártásban és CNC-ben utazó Rowdy Manufacturingre is rátette a kezét.


Mindemellett övék lett a KBM észak-karolinai Mooresville-ben lévő főhadiszállása is.

A KBM eladása ellenére Busch tovább folytatja Trucks-programját, méghozzá a Spire égisze alatt.

Rögtön az első, atlantai versenye előtt pedig be is lépett a sztoriba egy zavarba ejtő mellékszál.

A gárdával idén szövetségre lépett a nemzeti harmadosztályban egy autóval – a volán mögött Nick Sanchezzel – nevező Rev Racing.

Hogy ez miért lényeges?

Nos, a legfrissebb hírek szerint ugyanis Busch konkrétan bíróság elé citálja a Revet. Ebből adódóan az a helyzet állt elő, hogy a Spire-höz öt futamra leigazolt, kétszeres Cup-bajnok perben áll a neki ülést adó csapat technikai partnerével.

Az pedig külön sziszifuszi helyzetet képez, hogy Busch és Sanchez a kapcsolat révén kvázi még csapattársaknak is tekinthetők.

A NASCAR esélyegyenlőségi programjának, a Drive 4 Diversitynek is részét képező Rev az elmúlt szezonban még a KBM-mel állt kapcsolatban, aminek során Buschék bocsátották rendelkezésükre az autót, segítséget nyújtottak a felkészítésben és még számos más ponton is együttműködtek velük.

Persze mindezt nem ingyen tették.

A megállapodás értelmében a Rev beleegyezett abba, hogy 2,9 millió dollárt fizet a KBM-nek, amit tíz havi részletben kellett volna átutalniuk 2023. január 15-től kezdve.

A beadvány szerint azonban ezeket a kifizetéseket rendre késve teljesítették.

Szeptemberben (amikor a KBM eladása hivatalossá vált) ráadásul az előírt összegnél jóval kevesebbet perkáltak ki, októberben pedig már konkrétan egy centet sem.

Buschék 325.000 dollárt akarnak jogi úton behajtani a Reven, amihez még hozzáadódnak a kamatok és az ügyvéd díjazása.

Állításuk szerint idén január végén egy utolsó, hivatalos levelet küldtek a kintlévőség rendezése miatt, de válasz nem érkezett rá.

Az ügy kapcsán a Rev jogi képviselője, Terrance Kinnard a Charlotte Business Journal megkeresésére annyit reagált hogy a labda jelenleg a gazdasági osztályukon pattog, de maximálisan arra számítanak, sikerül a problémát békésen megoldani.