Callum Ilott csatlakozik a McLarenhez a homesteadi teszten, de még nem tudni, hogy ki vezet az Indycar szezonnyitóján

Callum Ilott csatlakozik a McLarenhez a homesteadi teszten, de még nem tudni, hogy ki vezet az Indycar szezonnyitóján
credit: Penske Entertainment/Travis Hinkle





Az Arrow McLaren hivatalosan bejelentette, hogy Callum Ilott fogja vezetni a 6-os számú Dallara-Chevyt az IndyCar február 20-ai, homesteadi tesztjén.


Az autó eredeti gazdája, David Malukas bő egy héttel ezelőtt szenvedett mountain bike-balesetet, aminek következtében megsérültek a csuklójában lévő ínszalagok. A csapathoz idén átigazolt litván-amerikai sikeres operáción esett át, a wokingiak tájékoztatása szerint pedig a felépülése kb. hat hétig fog tartani.

Ebből adódóan biztosra vehető, hogy a március 10-ei, szezonnyitón még nem lesz bevethető állapotban.

Azt, hogy ki kap versenyzési lehetőséget a helyén a McLaren a későbbiekben fogja bejelenteni.

Ilott azonban minden kétséget kizáróan komoly befutónak számít.

A brit pilóta a tavalyi idény után, meglehetősen csúnya körülmények között távozott addigi munkaadójától, a Juncos Hollinger Racingtől. A döntés meghozatalának idején pedig már elkelt az összes komolyabb ülés, így Ilott nem tudott új munkaadót találnia az IndyCarban, de igyekezett nyomatékosítani, hogy esze ágában sincs feladni amerikai karrierjének folytatását.

Mindeközben sikerült a teljes WEC-szezonra leszerződnie a Hertz Team Jotához. A bajnokság naptárában azonban március második hétvégéjétől kezdve egészen április közepéig üresjárat áll be, így a 25 éves versenyzőnek bőven lesz szabadideje, ha netán a McLaren választása élesben is rá esne.