Összeütközött két jet dryer a Daytona 500 előtt

Összeütközött két jet dryer a Daytona 500 előtt
credit: James Gilbert/Getty Images

Összeütközött két jet dryer a Daytona 500 előtt




Enyhén szólva sem az előzetes tervek szerint alakult a NASCAR szezonnyitó hétvégéje.

A Daytona International Speedway területét uralt heves esőzések miatt a programot többször is módosítani kellett és csak a Truck Series, valamint az egy nappal előrehozott ARCA Menards Series (nem kicsit őrült) futamait tudták megrendezni még pénteken.

Az Xfinity United Rentals 300-át, valamint a Cup ikonikus Daytona 500-át viszont muszáj volt egészen hétfőig halasztani.

A délelőtt során még mindig az időjárás volt az úr, de szerencsére a csapadék gyorsan megszűnt és pályára hajthattak a szárításra hivatott jet dryerek.

Az elmúlt napokra jellemző Looney Tunes-fíling azonban itt sem maradt el.

A művelet közepette ugyanis két kerozinnal felvértezett jármű konkrétan összeütközött, ami újabb takarítást vont maga után.

Helyszíni beszámolók szerint az egyik felső íven haladó jet dryer elkezdett folyadékot húzni maga után, majd lecsúszott a döntött részen és nekiment az ott haladó kollégájának

Szerencsére az incidens messze nem volt olyan komoly, mint Juan Pablo Montoya hírhedt 2012-es becsapódása és személyi sérülésről sem érkeztek hírek.