Megsérült a McLaren ifjonca, veszélybe kerülhet a szezonkezdete

Néhány nappal ezelőtt a McLaren még lelkesen ünnepelte IndyCar-autóik idei festésének leleplezését, most viszont már azon kell aggódniuk, hogy legújabb szerzeményük bevethető állapotban legyen a szezon kezdetére.
A 6-os számú Dallara-Chevyt vezető David Malukas ugyanis a múlt hétvégén mountain bike balesetet szenvedett, aminek következtében eltört az egyik keze.
A csapat tájékoztatása szerint a 22 éves versenyzőt várhatóan kedden megoperálják.
A sérülése súlyosságát, ezzel együtt pedig felépülésének pontosabb időtartamát csak a beavatkozást követően tudják meghatározni.
Némi reményt adhat számukra, hogy a St. Petersburg-i szezonnyitóig még közel egy hónap van hátra, ugyanakkor a február 20-án, Homesteaden esedékes hibrid-teszten, majd a 26-27-én Sebringre kiírt kollektív körözésen való részvétele már most erősen kétséges.
A McLaren hivatalos tartalékosaként Zach Veachet jegyzik, ez azonban még nem garantálja, hogy szükség esetén ő is veszi át a 6-os volánját.
Malukas két, a Dale Coyne Racing kötelékében eltöltött idény után igazolt át a wokingiakhoz, köszönhetően Alex Palou újabb pálfordulásának.
Az eredeti tervek szerint a spanyol bajnok lett volna Alexander Rossi és Pato O’Ward csapattársa, ő azonban a már megkötött szerződése ellenére úgy döntött, mégis marad a Chip Ganassi Racingnél.
Erre reagálva a McLaren rögtön be is perelte bő 20 millió dollárra. Az ügy jelenleg is folyamatban van.szezonszezon
