Az NFL-szupersztár, akiből az IndyCar Joe Gibbs-e lehetett volna

Az NFL-szupersztár, akiből az IndyCar Joe Gibbs-e lehetett volna





Az NFL-szupersztár, akiből az IndyCar Joe Gibbs-e lehetett volna


Walter Paytonról a szakoldalakon már sokan, sok mindent leírtak, életútjától kezdve a rekordokig és megszámlálhatatlan elismerésig, amelyekkel pályafutását honorálták.

Arról azonban már sokkal kevesebb szó esik, hogy a Chicago Bears legendás running backje a futball mellett az autósportért is élt-halt, olyannyira, hogy 1988-as visszavonulása után rögtön beiratkozott három patinás versenyzőiskolába -Bob Bondurant, Jim Russell, Skip Barber – is.

Első éles megmérettetésén még ’88-ban, az SCCA amatőrök számára kiírt sportautó viadalán, a Sports 2000 mezőnyében túlesett, amelyet egyébként nem más nyert meg, mint Tom Cruise. Igen, az a Tom Cruise.

Paytonnak sem volt oka a szégyenkezésre, nagyon gyorsan tanult, amit mi sem példáz jobban, mint, hogy a szezonzáró futamon már a dobogó legfelső fokáról locsolhatta a pezsgőt.

Másfél évvel később összeállt Paul Newmannel és a Newman-Sharp Racing Team égisze alatt elrajtolt néhány IMSA által felügyelt hosszútávú viadalon is.

“Úgy tekintek erre a szezonra, mint egy gimis focimeccsre” – nyilatkozta a Sports Illustratednek Payton 1990-ben. 

“Az idei tanulóév számomra, tökéletes, teljesen felszerelt autónk van, ami folyamatosan magas szintű teljesítményt nyújt, kérni sem tudnék ennél jobbat.”

Az ex-NFL sztár 1992-ben egy Mustang volánja mögött bemutatkozhatott a Trans-Am Series-ben. A rendkívül erős mezőnyben Road Americán érte el legjobb egyéni eredményét egy nyolcadik hely formájában, a bajnokságot pedig a tizenharmadikként zárta.

“Annyira jól szórakozom!” – mondta ekkoriban Payton. 

“Addig fogom ezt csinálni, amíg jól érzem magam a pályán és képes vagyok arra, hogy fejlődjek. Ha már nem lesz annyira mókás a dolog, akkor jön el az idő, hogy abbahagyjam.”

‘Sweetness’ ekkor még nem sejtette, hogy hamarosan tényleg megismeri a motorsport sötétebbik oldalát.

1993 nyarán, alig két héttel azután, hogy hivatalosan beiktatták az profi futball halhatatlanjainak csarnokába, brutális balesetet szenvedett.

Az augusztus 20-ai Trans-Am futam egyik szabadedzésén Dick Danielson autója műszaki hiba miatt váratlanul lelassult, a közvetlenül mögötte lévő Paytonnak pedig már nem volt ideje arra, hogy elkerülje és nagy sebességgel ráfutott ellenfele bal hátsó kerekére. Ennek következtében a gép felemelkedett, közben nekicsapódott a korlátnak, majd oldalával zuhant vissza az aszfaltra és mialatt tovább csúszott a lángok villámgyorsan beborították.

Az égő autó végül fejjel lefelé állt meg, az első ember pedig aki Payton segítségére sietett egy közeli lelátóról odaszaladó rajongó volt. Walter ekkor már saját erőből kiszabadította magát a roncsból, amit követően azonnal a pályához legközelebb eső kórházba szállították attól tartva, hogy a versenyző túl nagy mennyiségű füstöt lélegzett be.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a horrorbalesetet Payton viszonylag olcsón, kisebb égésekkel a nyakán és a bal karján megúszta.

“A legrosszabb az volt, hogy üzemanyag spriccelt a szemembe, ami borzaszótan égetett” – nyilatkozta másnap, immár ismét a pályán. 

“A nyakamon lévő égési sebek egy kicsit zavarnak, de összességében rendben vagyok. Körülbelül 170 km/h-val mentem, amikor az előttem lévő autó hirtelen lelassult, Emlékszem, hogy átrepültem felette és közben azt gondoltam, ‘ez nagyon komoly’, aztán amikor végre földet ért fejjel lefelé, megláttam a lángokat. Miután kiszálltam az autóból és visszanéztem a roncsra azon kezdtem el agyalni, hogy ezt nem fogják tudni vasárnapra versenyre kész állapotba hozni.”

Payton egy évvel később tért ismét vissza a pályára, de már nem pilótaként, hanem csapattulajdonosként.

credit: Indianapolis Star


1994-ben beszállt az IndyCarban szereplő Dale Coyne Racingbe, amely ennek a kapcsolatnak köszönhetően a szezont Payton/Coyne Racing néven kezdte meg. Később kiderült, hogy Walter tulajdonrésze mindössze 17% volt, de a neve marketing szempontból kétségkívül ért annyit, hogy a csapat megnevezésének elején kapjon helyet.

Ironikus módon pontosan az amerikai open-wheel szakág lett az a közeg, ahol Payton ismét szembe került a San Francisco 49ers legendás irányítójával Joe Montanával, aki ebben az évben a Target Chip Ganassi Racing partnereként vett részt az Indianapolis 500-on.

Payton pedig nem is mulasztotta el, hogy oda ne szúrjon egyet a négyszeres Super Bowl győztesnek.

“Joe Montana semmit nem tud az autóversenyzésről, semmit! Mondják meg Montanának, hogy ezt a sportot csak veszteségként könyvelheti el. Ha mi azért csinálnánk, hogy pénzt keressünk, akkor inkább alkatrészeket árulnánk a csapatoknak. Az ok, amiért mégis itt vagyunk az az, hogy úttörők vagyunk, kalandorok és komplett hülyék.”

Bár Payton maga is megtapasztalta a versenyzői oldalt, de legbelül mindig is focista maradt, aminek köszönhetően óhatatlanul is párhuzamot vont a két sportág között.

“Ez csapatmunka, mint a futball. Látják azokat a srácokat, a szerelőket és mérnököket, akik az autók mellett dolgoznak? Nos, ők a támadófal játékosai, akik a piszkos munkát végzik. Aztán ott vannak azok, akik eközben a sarokban ücsörögnek és szendvicset esznek. Ők a versenyzők, akik ugyanolyanok, mint az irányítók, akárcsak Jim McMahon, vagy Joe Montana. Hátradőlve ülnek a se**ükön és várják, hogy a mocskos melót valaki más elvégezze, így nekik már csak le kell aratni a babért, bezsebelni az összes elismerést.”

Payton 1999-ben bejelentette, hogy egy ritka, autoimmun májbetegségben szenved és az egyetlen reménye a transzplantáció. Ezzel párhuzamosan perrel fenyegette Dale Coyne-t, mivel a CART 1998-as tőzsdére vitele után a csapatok között szétosztott részvényekből nem kapta meg az őt illető 17%-ot.

Az ügyet mindkét fél üzleti jellegű problémaként definiálta és nem befolyásolta Payton további szerepvállalását a csapaton belül.

Walter az elkövetkezendő hónapokban már betegségéből kifolyólag alig vállalt nyilvános szereplést, 1999 november elsején pedig szervezete végleg feladta a harcot.

“Az emberek nem ismernek engem, azt tudják rólam, amit a futballpályán elértem” – mondta Payton az 1997-es Indianapolis 500 előtt.

“Fogalmuk sincs arról, hogy milyen ember is vagyok. Amikor viszont idejönnek és esélyt kapnak arra, hogy lássanak engem, beszélgessenek velem, akkor rájönnek, hogy egy normális fickó vagyok, semmivel sem különb náluk.”

A szakértők szerint ha több ideje adatott volna meg ezen a világon, Payton az autósportban is hatalmas sikereket érhetett volna el. Szenvedélye és elhivatottsága révén akár olyan magasságokba is elérhetett volna az IndyCarban, mint a legendás Joe Gibbs a NASCAR világán belül.

Gibbs vezetőedzőként többek között három Super Bowl győzelmet szerzett, NASCAR-csapattulajdonosként pedig a királykategóriában, a Cupban öt, a másodosztályt képező Xfinity Seriesben pedig két bajnoki címnél jár.

Mindennek köszönhetően Gibbs edző a sporttörténelemben eddig egyedül mondhatja el magáról, hogy egyaránt helyet kapott az NFL és a NASCAR Hírességek Csarnokában is.



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>NFL-sztárok a versenypályán és a játékos, aki megreformálta a pitkiállásokat

>>>>>Dan Marinótól Terry Bradshaw-ig: NFL-legendák, akik a NASCAR tortájából is akartak egy szeletet