2022 után újra teljes szezonos versenyző lesz Toni Breidinger

2022 után újra teljes szezonos versenyző lesz Toni Breidinger
credit: James Gilbert/NASCAR





A Venturini Motorsports hivatalosan bejelentette, hogy Toni Breidinger fogja vezetni a 25-ös számú Toyota Camryt az ARCA Menards Series idei összes fordulóján.

A 24 éves pilóta ezzel karrierje második főmunkaidős idényét kezdheti meg ebben a szériában.

Crew chiefje a kanadai NASCAR Pinty’s Series bajnoki címét 2016-ban (mindössze 17 esztendősen) megszerzett Cayden Lapcevich lesz.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy újra teljes szezont teljesíthetek a Toyota Racinggel és a Venturini Motorsports-cal” – idézi a csapat hivatalos közleménye Breidingert.

„Mindent megadnak nekem ahhoz, hogy versenyzőként fejlődhessek. Ez egy nagyszerű lehetőség számomra és készen állok arra, hogy éljek is vele. Hálás vagyok a támogatásért, aminek köszönhetően megvalósíthatom az álmaimat. Nem tudom eléggé megköszönni a partnereimnek, hogy nem csak bennem, de általánosságban véve a női sportolókban is bíznak. Készen állok arra, hogy a Toyotával és a VMS-szel közösen megkezdjem az évet Daytonán.”

A nemrég a világ legbefolyásosabb női pilótájának választott kaliforniai 2018 óta van jelen az ARCA Menards Series mezőnyében, de csak 2022-ben tudott komplett idényt teljesíteni.

Eddigi harminchét futamából tizenhatot zárt a top 10-ben. Legjobb eredményét múlt szeptemberben, a Kansas Speedwayen produkálta, miután harmadikként intették le.

Emellett tavaly a TRICON Garage jóvoltából három versenyen indulhatott a Truck Seriesben is. A NASCAR nemzeti harmadosztályát képező szériát tekinve szintén Kansasben hozta a legmagasabb befutóját. A debütáló futamának is számított Heart of America 200-on tizenötödikként zárt.

Külön kiemelendő, hogy ezen fordulókon a Victoria’s Secret volt a főszponzora, amelynek mellékállásban a modellje is. Ez azt jelentette, hogy az ikonikus márka fennállása során először vállalt sportszponzorációt.

A január közepén rendezett, szezon előtti – nem kevesebb, mint 76 versenyzővel lezajlott – kollekív tesztjét Breidinger a második helyen zárta 0.036 másodperccel lemaradva a legjobb időt produkált, szintén venturinis Jake Finch mögött.

Ennek mezőnyében ott volt Marco Andretti és az életében először superspeedwayre hajtott Shane van Gisbergen is. Előbbi végül a nyolcadikként, utóbbi pedig a tizenkettedikként fejezte be a kétnapos körözést.

Erről bővebben ebben a cikkben olvashatsz:

>>>>>SVG túlesett az első superspeedway-tesztjén, de még mindig sötétben tapogatózik