F1: Amikor Larson és Rossi harcba szállt a Red Bull üléséért

Idén májusban Kyle Larson megvalósíthatja élete egyik legnagyobb álmát és nekivág az Indianapolis 500-nak.
A 2021-es NASCAR Cup-bajnok az Arrow McLaren és a Hendrick Motorsports által közösen nevezendő, 17-es számú Dallara-Chevyvel kísérelheti meg kvalifikálni magát a legendás viadalra.
Egyik csapattársa pedig az az Alexander Rossi lesz, akivel a kétezres évek közepén még ádáz csatát vívtak egy nagy lehetőség reményében.
A Red Bull 2002-ben indította el az USA-ban a Driver Search nevű programját. Ennek célja a tehetséges, fiatal amerikai versenyzők felkutatása volt, akiket a Forma-1-ig is eljuttathatnak.
Az első nyertes Scott Speed lett és négy évvel később már a világbajnoki sorozat mezőnyében tudhatta magát.
Érdekesség, hogy ebben az évben olyan, ma már szintén jól ismert nevek is harca szálltak a lehetőségért, mint például AJ Allmendinger, Joey Hand és Ryan Hunter-Reay.
Az RBDS-t utoljára 2005-ben írták ki, a jelöltek között pedig ott szerepelt az akkor 13 éves Larson és a 14 esztendős Rossi is.
A kiválasztási folyamat négy lépcsőből állt.
Először nagyszabású selejtezőre került sor, amelyeket országszerte több, mint ötven gokartpályán bonyolítottak le.
Minden egyes versenyről az első három helyezett jutott tovább a második fordulóba.
Innen szintén a legkimagaslóbban teljesítők mehettek az országos, floridai döntőbe, aminek két legjobbja képviselhette az USA-t a Portugáliában rendezett, nemzetközi finálén.

Az egyaránt kaliforniai Larson és Rossi rögtön az első, sacramentói felvonásban farkasszemet néztek egymással. Az előny utóbbi pilóta mellett volt, lévén ő már gyerekkora óta gokartozott, Kyle azonban főként dirtön rótta a köröket.
Az eseményen mégis Larson bizonyult a jobbnak, míg Rossi a másodikként végzett így – a harmadikként zárt Evan Geankoplisszal együtt – kvalifikálták magukat a következő rostára.
Kyle a keleti parti fordulón versenyzett a massachusettesi F1 Outdoor Kart létesítményben. Itt azonban már nem termett számára babér, miután csak a 40.-ként rangsorolták a 99 fős mezőnyben.
A kiábrándító eredményt később azzal magyarázták, hogy a program többszöri halasztása miatt Kyle csak 10 kört tudott megtenni az edzésen, majd rögtön jött a 12 körös verseny.
A hivatalos honlapja által akkor kiküldött hírlevél szerint 0.9 másodperccel maradt el a legjobb időtől, amit nagyszerű teljesítményként értékeltek, mondván nála sokkal tapasztaltabb aszfaltos ellenfelekkel kellett megmérkőznie, akik ráadásul már ezt a pályát is jól ismerték.
Mindeközben a nyugati parton, egészen pontosan Sonomán is zajlottak az események Rossi részvételével.
Ő egyenesen bejutott a legjobb öt közé Matt Hauff, Ryan Phinny, Paul Zimmerly és Michelle Bumgarner társaságában, öröme azonban neki sem tartott sokáig.
A kvintettet a keleti régió kiválasztottjaival együtt egy újabb próba elé állították Sebringen, ahol már Formula Dodge autókkal kellett bizonyítaniuk képességeiket. A kiértékelés után végül Phinny, valamint Casey Neal mehetett Portugáliába.
Bár Rossi és Larson nem került be a Red Bull junior-programjába, karrierjük mégis magasra ívelt.
Kyle dirt-pályán már mindent megnyert, amit csak lehetséges, 2015-ben a Chip Ganassi Racing legénységével behúzta a Daytona 24-et, hat évvel később pedig a NASCAR Cup bajnokává koronázták immár a Hendrick Motorsports színeiben.
Rossinak 2015-ben sikerült F1-es pilótává válnia, de végül csak öt futam jutott neki.
Egy esztendő múlva viszont az Andretti Autosport IndyCar-újoncaként beírta magát a történelembe, mint a 100. Indianapolis 500 győztese.
Idén pedig, a 108. Indianapolis 500-on ők ketten már papayába öltözve pattannak autóba.
Erre mondják, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek.
In 2005, @KyleLarsonRacin and @AlexanderRossi went 1-2 in a Red Bull Driver Search race.
— INDYCAR on NBC (@IndyCaronNBC) January 13, 2023
In 2024, they’ll be teammates in the #Indy500.
?: KyleLarsonRacin pic.twitter.com/954OKFOTm9
Raced against Kyle as a kid. Pretty amazing to get to be his teammate next year. LFG ?? https://t.co/MFEgTzpzcr
— Alexander Rossi (@AlexanderRossi) January 12, 2023
