Az IndyCarba készül Európa egyik legsikeresebb csapata

Az IndyCarba készül Európa egyik legsikeresebb csapata





Az európai formaautózás egyik legsikeresebb csapatával bővülhet az NTT IndyCar Series mezőnye.

A Prema Racing – amelynek autóiban olyan pilóták fordultak meg, mint például Charles Leclerc, Oscar Piastri, Pierre Gasly, Mick Schumacher, vagy épp Csou Kuan-jü – képviselője a RACER-nek megerősítette, hogy komolyan fontolgatják az amerikai programjuk beindítását.

Bővebb részletekbe egyelőre nem kívántak bocsátkozni, a szaklap értesülései szerint viszont a gárda máris felkérte a McLarennél és az RLL Racingnél egyaránt vezető pozíciót betöltött Piers Phillipset arra, hogy segédkezzen a tervek megvalósításában.

Ha minden jól alakul, akkor leghamarabb 2025-ben csatlakozhatnak a rajtrácshoz.

Az IndyCarban szintén megfigyelhető a Prema-gyökerekkel bíró versenyzők jelenléte. Karrierje korábbi szakaszában megfordult náluk többek között Marcus Armstrong, Felix Rosenqvist és a Juncos Hollinger Racingtől történt botrányos távozása után jelenleg a szériában ülés nélkül lévő – a WEC-ben viszont teljes szezonos helyet elcsípett – Callum Ilott is.

„Egy valóra vált álom lenne” – nyilatkozta a Prema potenciális érkezése kapcsán Rosenqvist.

„Újra találkozhatnék a régi, ottani barátaimmal. 2008-ban versenyeztem náluk egy futam erejéig Spában, majd 2015-ben már közösen nyertük meg az európai F3 bajnoki címét. Elképesztőek! Ők a legjobb, F1-en kívüli csapat Európában. Ha idejönnének [az IndyCarba], akkor komolyan kellene számolni velük.”