Újra teljes szezonos versenyző lesz Jenson Button

Újra teljes szezonos versenyző lesz Jenson Button
credit: Hendrick Motorsports



Öt év után ismét teljes szezonos versenyprogramot vállal Jenson Button.

A Hertz Team JOTA hivatalosan bejelentette, hogy a népszerű brit veterán csatlakozik a 38-as Porsche 963 hypercarjuk legénységéhez a World Endurance Championship 2024-es idényében.

Az autón Philip Hansonnal és Oliver Rasmussennel osztozhat.

A csapat másik, 12-es számmal jelölt gépét Will Stevens, Norman Nato és Callum Ilott terelgeti.

A megállapodás részeként Button karrierje során harmadszor vághat neki a Le Mans-i 24 órásnak.

Ezen a viadalon 2018-ban, még az SMP Racinggel debütált, de végül nem tudták befejezni a versenyt.

Idén már a NASCAR, a Hendrick Motorsports, a Goodyear és a Chevrolet által tető alá hozott 56-os garázs program keretein belül körözhetett a Circuit de la Sarthe-on. Az átalakított Next Gent Jimmie Johnsonnal és Mike Rockenfellerrel együtt vihette pályára, céljukat beteljesítve pedig sikerült problémamentes napot zárva meglátniuk a kockás zászlót.

„Nagyon örülök, hogy a Hertz Team JOTA-nak vezethetek a WEC 2024-es szezonjában Oliver Rasmussen és Phil Hanson mellett” – mondta az F1 2009-es világbajnoka, aki az elmúlt idényben három NASCAR Cup-futamon is megmérette magát.

„Mindketten rendkívül tapasztaltak a hosszútávú versenyzés világában, ami kulcsfontosságú tényező. Ez a szakág a csapatmunkáról szól és a Hertz Team JOTA-nál nincs jobb gárda arra, hogy szembeszálljunk a nagy gyártókkal. Már alig várom az első, katari versenyt, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy még rengeteg munka vár ránk annak érdekében, hogy felkészülten érkezzünk meg.”

Már korábban bejelentésre került, hogy Button az IMSA szezonnyitóját képező Daytona 24-en is elindul a WTR Andretti jóvoltából. A #40 Acura ARX-06 volánja mögött Jordan Taylorral, Colton Hertával és Louis Delétrazzel fogják váltani egymást.

A januárban 44. életévét betöltő pilóta utoljára 2019-ben a japán Super GT vállalt komplett idényt, az ezt megelőző évben pedig bajnoki címet is ünnepelhetett.