Larson máris ajánlatot tett SVG-nek, akinek az ARCA-ban is kötelezően indulnia kell

Alig egy nappal azután, hogy hivatalosan bejelentették 2024-es versenyprogramját, Shane van Gisbergen máris ajánlatot kapott egy újabb szériából.
A háromszoros Supercars-bajnok jövőre teljes szezonos pilótája lesz a NASCAR Xfinity Series mezőnyének, emellett hét futam erejéig a Cupban is elrajtolhat.
Továbbá a Trackhouse Racing elnöke, Ty Norris a minap azt is elárulta, hogy a 34 éves új-zélandinak kötelezően részt kell vennie az ARCA Menards Series daytonai szezonnyitóján.
Ezt a NASCAR szabta meg az Xfinityben való indulásának feltételeként, mivel SVG eddig még soha nem vezetett superspeedwayen.
Ha pedig Kyle Larsonon múlik, akkor a hétköznapjai sem fognak tétlenül telni.
A királykategória 2021-es legjobbja a közösségi médiában invitálta meg SVG-t saját szériájába, a High Limit Sprint Car Seriesbe (HLSCS).
„Úgy tűnik, rengeteg szabadidő van arra, hogy indulj a Midweek Money Seriesben a High Limittel” – írta Larson, hozzátéve, hogy „a versenyzők versenyeznek”.
A sprint carok világa nem újdonság SVG számára.
A rallyban is rendkívül eredményes pilóta előszeretettel méreti meg magát dirt oválokon, idén januárban pedig megszerezte első abszolút győzelmét a Palmerston North-i Robertson Prestige International Speedwayen.
Visszatérve a HLSCS-re, a bajnokságot Larson tavaly alapította meg sógorával, a World of Outlaws (WoO)-szupersztár Brad Sweettel közösen.
A konkuráciához mérten jóval nagyobb pénzdíjakkal csábító bajnokság idén sikeresen teljesítette legelső, tizenkét fordulóból állt szezonját, míg a legjobbnak járó trófeát maga Larson emelhette a magasba.
Október végén pedig ledobták az igazi atombombát és felvásárolták a mindaddig Tony Stewart tulajdonában állt All Star Circuit of Championst.
A megállapodás értelmében az 1970-ben alapított szervezet teljes egészében beolvad a High Limitbe és 2024-ben már egy több, mint 50 – beleértve a munkanapokra kiírt Midweek Money Seriesbe tartozó – futamot magában foglaló naptárral készülnek leigázni a szakág csúcsának számító WoO-t.
A szóhasználat nem véletlen, lévén Larsonék szériája anyagi és irányításbeli szempontból egyaránt sokkal kedvezőbb alternatívát jelent a csapatok számára. Ennek köszönhetően az elmúlt hetekben szinte nem volt olyan nap, hogy ne jelentette volna be egy eddig a WoO-ban szerepelt gárda és/vagy pilóta a HLSCS-be történő átigazolását.
Ebből adódóan egyre többen kongatják a vészharangot attól tartva, hogy a High Limit térhódítása olyan szakadást idézhet elő, amekkorát az IRL 1996-os megszületése óta nem látott egy szakág sem.
KAPCSOLÓDÓ: Harvick szembesítette SVG-t a kegyetlen valósággal

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough