Megvan, hol versenyez jövőre Callum Ilott

Megvan, hol versenyez jövőre Callum Ilott
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski

Megvan, hol versenyez jövőre Callum Ilott


A Hertz Team JOTA hivatalosan bejelentette, hogy Callum Ilott lesz az egyik versenyzőjük a World Endurance Championship 2024-es szezonjában.

Az IndyCarból két szezon után, meglehetősen csúnya körülmények között távozott brit a csapat 12-es számú Porsche Hypercarját fogja vezetni Norman Nato és Will Stevens oldalán.

Ilott számára nem ismeretlen terep a sportautózás.

Még 2021-ben, az Iron Lynx Ferrarijával teljes idényt futott a GT World Challenge Europe mezőnyében, a Le Mans-i 24 óráson pedig harmadikként zárta a GTE-Am kategóriát.

Idén októberben, a Wright Motorsports #120 Porsché-jával indult az indianapolisi 8 óráson is.

„Katarban már részt vettem egy kétnapos teszten” – mondta a bejelentés kapcsán a 25 éves pilóta.

„Az autó nagyszerű volt, élveztem a vezetést. A csapat hihetetlenül lenyűgözött, elképesztően profik! Máris tudom, hogy képesek leszünk megcélozni a dobogó legmagasabb fokát és remélhetőleg Le Mans-ban is sikerrel járunk.”

Ilott néhány héttel ezelőtt leszögezte, hogy az IndyCar-álmait sem hajlandó feladni, a célja pedig az, hogy Le Mans mellett egy napon megnyerje az Indianapolis 500-at is.