A Honda kilátásba helyezte, hogy távozik az IndyCarból

Csütörtökön vált hivatalossá, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem hibrid-komponensekkel felvértezve startol el a 2024-es IndyCar-szezon.
Jelen állás szerint a rendszer leghamarabb csak a május végén esedékes, 108. Indianapolis 500 után debütálhat.
>>>>>BŐVEBBEN: Tovább csúszik a hibrid-rendszer bemutatkozása az IndyCarban
A technológia bevezetésére vonatkozó törekvések mögötti legfőbb célt további gyártók bevonzása képezi a meglévő Chevrolet és Honda mellé.
A legfrissebb fejlemények szerint pedig minden eddiginél égetőbb szükségük lehet új motorpartnerekre, miután a japán gyökerű márka komolyan fontolgatja, hogy a mostani kontraktusuk lejárta után, 2026-tól már nem lesznek a mezőny tagjai.
„Nagyon aggódunk a költségek miatt” – szögezte le az American Honda Motorsport marketing-menedzsere, Chuck Schifsky a RACER-nek.
„Ha arra a döntésre jutnánk, hogy nem hosszabbítjuk meg a szerződésünket, akkor ez lesz az oka.
[Az IndyCarban] nincs harmadik gyártó, ami a költségekkel van összefüggésben. Ha a befektetések megtérülnének, akkor több márka is bekapcsolódna.”
A Honda 1994 óta, megszakítás nélkül jelen van az amerikai open-wheelben, 2005-2011 között ráadásul az IndyCar egyedüli motorszállítói voltak.
Jelenleg – beleértve a részidős, csak az Indy 500-ra nevezett autókat is – a rajtrács több, mint felét ők látják el erőforrásokkal.
„A motorszabályok átfogó módosítását szeretnénk elérni, aminek révén évi 5-10 millió dollárt is meg tudnánk spórolni a technikai költségeken. Ha ez nem történik meg, akkor másfelé fogunk nézelődni. Ez lehet a NASCAR, a Forma-1-es befektetésünk növelése, vagy valami teljesen más, aminek semmi köze a motorsporthoz.
Egy új gyártó csatlakozása megváltoztatná a kilátásainkat. Most 15, 16, vagy 17 autót látunk el motorokkal. Ha ez a szám lemenne úgy 9-10-re, akkor az határozottan csökkentené a kiadásainkat és pozitívabban hatna a megtérülésre.
Még mindig van kb. egy évünk arra, hogy döntést hozzunk. Senki ne vegye biztosra, hogy a Honda maradni fog [az IndyCarban] csak azért, mert már harminc éve itt van. Persze azt sem szabad borítékolni, hogy kiszállunk. Szeretjük ezt a szériát.”
A Honda az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben is képviselteti magát az Acura brand által. A világmárkákat felvonultató sportautó-bajnokságot Schifsky a legjobb példaként említette arra, hogy egy erőteljes, jól menedzselt és befektetések terén kecsegtetőbb széria mekkora figyelmet tud kivívni magának a globális autóiparban.
„Az IMSA-ban tizennyolc, vagy tizenkilenc gyártó van és a pletykák szerint még többen érdeklődnek, mert a felmerülő költségek egyenrangúak az értékekkel.”
A szériát tulajdonló Penske Entertainment vezérigazgatója, Mark Miles tisztában van a Honda problémáival:
„Elkötelezett, hosszú távú partnereinknek számítanak, akiket nagyra értékelünk.
Nyilvánvaló, hogy mekkora hatással lenne a Honda és a Chevy költségeinek csökkentése szempontjából az, ha érkezne egy harmadik gyártó is. Ha kevesebb csapatot kell ellátnod, akkor az kevesebb kiadással is jár. Ez egy fontos dolog, amin dolgozunk és úgy érezzük, hogy a hibridek bevezetésével új lehetőségek nyílnak meg. Ettől eltekintve folyamatosan arra törekszünk, hogy a költségeket kordában tartsuk, ugyanakkor nem szívesen tennénk olyat sem, amivel lebutítanánk a versenyzést.”
Arra a kérdésre, hogy van-e vészforgatókönyvük a Honda távozásának esetére, Miles így reagált:
„Minden esetben igyekszünk pár lépéssel előrébb járni és biztosak vagyunk abban, hogy nem fog semmi katasztrofális történni.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough