Eredetileg nem a McLarennel akarták indítani Larsont az Indy 500-on

Érdekes részlet látott napvilágot Kyle Larson jövő májusi Indy 500-as debütálásáról.
A Hendrick Motorsports 2022-ben kezdte előkészíteni a kaliforniai bajnok nevezését, aminek kapcsán Roger Penske elárulta, hogy Rick Hendrick először vele szeretett volna partnerségre lépni.
Az ajánlatot azonban a Kapitány visszautasította. Indoklása szerint a Team Penske egyelőre nem akar extra gépet indítani, mivel a jelenlegi, három teljes szezonos autót magában foglaló IndyCar-programjuk élvez prioritást.
Ekkor jött a képbe a McLaren, amely már boldogan Larson rendelkezésére bocsátotta a negyedik, részidős Dallara-Chevyjét.
„A McLaren végül bevállalta, mi pedig nagyon örülünk ennek” – szögezte le Penske a NASCAR csütörtöki, évzáró gálája előtt tartott sajtótájékoztatóján.
„Kyle egy rendkívüli tehetség és hatalmas rajongótáborral bír, aminek hatását máris érezzük a jegyeladások terén. Óriási értéket fog hozni az 500-ra.”
A wokingiakkal nyébe ütött megállapodás egyben azt is jelenti, hogy Larson megkísérelheti a nagy duplázást, vagyis teljesíteni az legendás ötszáz mérföldes viadalt, valamint a Cup vele egyazon napon rendezendő Coca-Cola 600-át.
Eddig összesen öt pilóta vágott neki a kihívásnak Davy Jones, John Andretti, Robby Gordon, Tony Stewart és Kurt Busch személyében.
Közülük egyedül csak Stewartnak sikerült lefutni a komplett 1100 mérföldes távot, miután 2001-ben a Chip Ganassi Racing színeiben hatodikként zárt az Indy 500-at, majd harmadikként intették le a CC600-on a Joe Gibbs Racing autójával.
Ennek apropóján Larson megnevezte azt az IndyCar-versenyzőt, akit ő maga a legszívesebben látna dupla műszakban.
„Nagyon szeretném, ha egy napon Josef Newgarden indulna a Coca-Cola 600-on. A NASCAR részéről már több srác is bevállalta a duplázást, úgyhogy érdekes lenne megnézni a másik oldalt is.”
KAPCSOLÓDÓ: Ryan Blaney indulni akar az Indianapolis 500-on

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough