NASCAR: Súlyosabb Hamlin sérülése a vártnál, veszélybe kerülhet a szezonkezdete

NASCAR: Súlyosabb Hamlin sérülése a vártnál, veszélybe kerülhet a szezonkezdete
credit: James Gilbert/Getty Images



Chase Elliotthoz hasonlóan Denny Hamlin számára is műtéttel indult a holtszezon.

Mindkét versenyző november közepén, huzamosabb ideje fennálló vállsérülés következtében kényszerült kés alá feküdni.

A Joe Gibbs Racing veteránja azonban a NASCAR évzáró gáláját megelőzően elárulta, hogy a károsodás komolyabb, mint előzetesen hitték.

„Eleve úgy terveztem, hogy megejtem ezt az operációt az idényt követően, de arra nem számítottam, hogy ennyire rossz lesz a helyzet” – mondta Hamlin hozzátéve, hogy az alapproblémája genetikai eredetű.

„Néhány évvel ezelőtt már átestem egy beavatkozáson csontkinövés miatt és azt hittük, most is csak erről van szó. A vegasi futamhétvégén azonban újra rásérültem, de ennek ellenére tovább versenyeztem, amivel még több kárt okoztam magamnak.”

A 43 éves pilóta a 2019-es műtétjéhez hasonlóan ezúttal is 3-4 hétre saccolta a felépülési időszakát, a sérülés azonban olyan mértékűnek bizonyult, hogy a február 4-ei szezonindító, pontozás nélküli Clashen való részvétele is kérdésessé vált.

„A helyzet átírta a szezon előtti terveimet. Úgy készültem, hogy több időt töltök a szimulátorban és készülök azokra a pályákra, amelyeken nem a legjobban szoktam teljesíteni. Ez jelen állás szerint nem fog egyhamar megtörténni.”

Értelemszerűen a soron következő teszteken sem tud részt venni.

„Az első pályán megtett köreim valószínűleg februárra tolódnak. Hogy versenyezhetek-e a Clashen? Nos, ez a jövő zenéje, de az orvosok azt akarják, hogy még három hónapig ne terheljem magam. Ez az intervallum nyilván nem passzol a futam időpontjához. Egyelőre a fizikoterápia is csak annyiból áll, hogy itt-ott hozzáérnek a vállamhoz. Szóval, még nagyon, nagyon messze vagyok attól, ahol lennem kell.”

Hamlin elárulta, hogy a sérülése a volán mögötti produkciójára is hatást gyakorolt.

„Fájdalmas volt és gyakran zsibbadt is. Többször előfordult például, hogy nem tudtam felpattintani egy kapcsolót, mivel el sem értem. Teljesen jobbkezes vagyok, a rájátszásban viszont már a legtöbbször csak a balt tudtam normálisan használni. Ne értsenek félre, nem kifogásokat keresek arra vonatkozóan, hogy miért nem jutottam be a bajnoki döntőbe. Szerintem a teljesítményünk a lehető legjobb volt a pályán és én mindent megtettem a siker érdekében. Egyszerűen csak a végén nem jött ki a lépés.”

A bajnokságot megnyitó Daytona 500-at február 18-án rendezik.