Elképesztően menő trófeával zárta a „Pulyka éjszakáját” Kyle Larson

Egy hét leforgása alatt a második kiemelt midget-viadalt zárta a victory lane-en Kyle Larson.
A Placerville-i Hangtown 100-on aratott sikerét követően ezen a hétvégén már a Ventura Raceway várt rá a hatalmas presztizsű Trukey Night Grant Prix képében.
A 2021-es NASCAR Cup-bajnok – egyben az idei szezon második helyezettje – a tizedik helyről rajtolhatott, parádés versenyzéssel viszont már a 27. körben az élen tudhatta magát.
Innentől fogva egy pillanatra sem engedte ki a kezei közül a vezető pozíciót, noha a hajrában mindent egy lapra feltéve üldözte őt a helyi hősnek számító Conor Day.
Larson azonban sikeresen visszaverte fiatal ellenfele támadási kísérleteit, aminek révén 2012, 2016 és 2019 után ismét behúzta a „Pulyka éjszakáját”. Ezzel ő lett a második pilóta az esemény 1956 óta íródó történelme során, aki legalább négyszer nyerni tudott.
A rekordernek Ron Shuman számít nem kevesebb, mint nyolc diadallal.
A USAC NOS Energy Drink Midget National Championship szezonzárójaként is funkcionált verseny leintését követően a dicsőség mellett Larson tízezer dollárral és egy menő trófeával gazdagodott.
A kaliforniai klasszis megkapta Parnelli Jones 1963-as Indy 500-győztes autójának kicsinyített mását, amelyet maga a Ventura Raceway promótere, Jim Naylor készített saját kezűleg.
A díjnak külön jelentősége is lehet Larson számára, hiszen jövő májusban a McLaren színeiben maga is nekivág a világ legnagyobb múltú, ötszáz mérföldes futamának.
A második helyen Day ért célba, egyúttal ő lett a 2023-as Turkey Nights legjobb újonca is, míg a harmadik pozíciót a World of Outlaws-sztár Carson Macedo csípte el.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough