Megnősült Justin Haley, Haley nevű feleségét pedig mostantól Haley Haleynek hívják

Megnősült Justin Haley, Haley nevű feleségét pedig mostantól Haley Haleynek hívják
credit: Justin Haley/X



November 17-én belépett a házas emberek klubjába Justin Haley.

A Kaulig Racing versenyzője hét hónap jegyesség után mondta ki a boldogító igent kedvesének, aki a ceremónia után hivatalosan is felvette újdonsült férje nevét.

Hogy mi ebben a pláne?

Nos, az ifjú feleséget Haley Mottingerként anyakönyvezték, mostantól viszont már csak hívják, hogy:

HALEY HALEY

A korábbi gátfutó hölgy már az elmúlt hónapokban gyakorolni kezdte a nem hétköznapi bemutatkozást, pontosan olyan reakciókat kiváltva, amire a nevét hallva számítani lehet.

„Imádja, imádja és imádja!” – mondta nevetve Justin még szeptemberben, a Dale Jr. Download vendégeként.

„Már több telefonhívást, időpontfoglalást próbált lebonyolítani Haley Haleyként, de minden esetben, rögtön az elején totális katasztrófába torkollott a beszélgetés. Káosz az egész, de nagyon jól szórakozik.”

A pár egymásra találása is a névazonosságra vezethető vissza.

Négy évvel ezelőtt, 2019-ben Haley a családjával kilátogatott a NASCAR Cup daytonai Coke Zero 400-ára. A lány akkoriban még nem igazán követte a szériát, ezért úgy döntött, ott helyben a pályán választ magának egy pilótát, akinek szurkolni fog.

„Még fogadott is rám, mert a vezetéknevem Haley” – folytatta Justin, aki végül győzelemmel zárta az eső miatt idő előtt leintett versenyt.

„Szóval, hoztam neki egy kis pénzt a konyhára. Nem sokkal később pedig kiderült, hogy van néhány közös ismerősünk, így az ő közreműködésükkel személyesen is találkoztunk. A többi történelem.”

Ez a frigy az égben köttetett!