Sikeres vállműtéten esett át Chase Elliott

Sikeres vállműtéten esett át Chase Elliott
credit: Chris Graythen/Getty/NASCAR



Nyolc hónap leforgása alatt már másodszor kényszerült kés alá feküdni Chase Elliott.

A Hendrick Motorsports pilótája márciusban, egy snowboard-baleset következtében szorult először operációra, hogy rögzítsék törött sípcsontját.

Emiatt hat NASCAR Cup-futamot kellett kihagynia (majd még egyet eltiltás okán), ami végül komoly szerepet játszott abban, hogy nem sikerült egyéniben bejutnia a rájátszásba.

Most szerdán újabb műtét várt rá, ezúttal már egy teljesen más testrészére fókuszálva.

A hírt ő maga közölte a közösségi médiában.

„Hali srácok, mi a helyzet?” – köszönt be a georgiai versenyző.

„Remélem élvezitek az őszt, az ünnepek pedig rohamosan közelednek. Csak gyors helyzetjelentést szeretnék adni. Átestem egy, a vállamat érintő beavatkozáson. Ez egy régi sérülés, amit helyre kellett hozni és a holtszezon nyilván jobb időszak rá, mint a legutóbbi operációmé. Szóval itt tartunk most, minden rendben van és készen állunk 2024-re. Alig várom a februári Daytona 500-at.”

Az HMS tájékoztatása szerint Elliott már évek óta szenvedett krónikus fájdalmaktól, aminek hátterében labrumszakadás állt.

Mielőbbi, teljes félépülést!