„Kib*szottul direkt ütöttem meg” – A friss NASCAR-bajnok Blaney még a döntő után is dühös volt Chastainre

Múlt vasárnap, a Phoenix Racewayen a NASCAR Cup bajnokává koronázták Ryan Blaneyt.
A Team Penske versenyzője az elmúlt évek trónfoglalóival ellentétben nem győzelemmel szerezte meg a címet, a második helye azonban a szabályok értelmében bőven elegendő lett a végső sikerhez.
A kockás zászlót Ross Chastain látta meg elsőként, aki ezzel karrierje során negyedszer diadalmaskodott a királykategóriában.
Ezzel együtt ráadásul ő lett a jelenlegi, 2014 óta érvényben lévő playoff-formátum során az első, aki úgy nyerte meg a szezonzárót, hogy nem volt tagja a finalista kvartettnek.
A Trackhouse Racingnek vezető pilótának a harmadik szakasz során sikerült istenesen megkeserítette Blaney életét, miután esze ágában sem volt elengedni őt.
A 29 éves ohióira mindeközben egyre inkább közelített a bajnokságért még szintén meccsben állt Kyle Larson és William Byron.
A helyzet egyre jobban frusztrálta.
A csapatrádión „kibaszott szardarabnak” nevezte Chastaint, majd közölte, hogy reméli az ellenfele nagyon büszke magára.
Az őt üldöző Larson kapcsán pedig arra kérte az általa vezetett 12-es Ford gárdáját, hogy folyamatosan tájékoztassák a „kibaszott 5-ös” helyzetéről.
Egy ponton már maga Roger Penske is szükségét érezte annak, hogy bekapcsolódjon Blaney rádióforgalmába és folyamatosan nyugtatgassa.
A versenyt követően nem is lett figyelmen kívül hagyva az újdonsült bajnok idegállapota.
„Tegnap pont arról viccelődtünk, hogy te mindig kiegyensúlyozott, higgadt vagy” – kezdte egy riporter a finálét követő sajtótájékoztatón.
„Ma viszont a legtöbben úgy véltük, szükségtelenül keményen versenyeztél Ross Chastainnel szemben. Ő azt mondta, hogy szándékosan meg is ütötted hátulról. Larson és Byron is egyetértettek abban, hogy gyakran elveszted a fejed a pályán. Roger [Penske] pedig úgy fogalmazott, hajlamos vagy begőzölni. Ez nem az a nyugodt Ryan Blaney, akit ismerünk. Van egy sötét oldalad?”
Erre Blaney így válaszolt:
„Nem titok, hogy olykor kiakadok a rádión. Egész karrierem során így volt. Keményen versenyeztem volna Ross ellen? Nos, a srác három ívet blokkolt a kanyarokban minden egyes körben. Nézte a visszapillantót és jobbra-balra húzott, másolta a manővereim. Nem értem miért gondolják azt, hogy én voltam a durva…. Feltartott és Larson egyre jobban megérkezett rám, ami miatt bajba kerülhettem volna.
Kibaszottul szándékosan ütöttem meg. Körülbelül tízszer blokkolt, szóval direkt csináltam. Mit vártak tőlem, mégis mit tegyek ebben a helyzetben? Ő tartott fel és emiatt már ott loholt a nyakamban egy másik bajnokesélyes, ezért muszáj volt mennem. Nagyon rámenősen védekezett, úgyhogy nekimentem. Ez a sport része.”
Chastaint hidegen hagyták Blaney szavai:
„Igen, tudom, hogy dühös, de nem érdekel. Akkor sem érdekelt, és most sem. Azért vagyok itt, hogy versenyezzek és nem állt szándékomban összetörni az autóját. Ezt végig észben tartottam. A pozíciómat azonban nem fogom feladni senki kedvéért.
Már egy évtizede ismerem Ryant. Dühös volt, láttam a mozdulatain. Semmi más nem számított viszont csak az, hogy nyerjünk. Neki a második hely is a bajnoki címet jelentette és végül megcsinálta. Mi pedig győztünk.”
KAPCSOLÓDÓ: Lenézték, mezőnytölteléknek tartották – Most ő a NASCAR Cup vadonatúj királya!

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough