Borzalmas baleset történt Daytonán, egy versenyző életét vesztette

Borzalmas baleset történt Daytonán, egy versenyző életét vesztette
credit: Mark Mathys Racing



Halálos baleset történt az International GT sorozat most hétvégi, Daytona International Speedwayen zajló fordulóján.

A legendás pálya belső, road vonalvezetésére kiírt esemény szombati szabadedzésén Mark Mathys defekt következtében lassított, majd a fal felé húzódva igyekezett kitérni a többiek útjából.

A közvetlenül mögötte érkező két másik autó azonban összeütközött, aminek hatására egyikük óriási sebességgel eltalálta Mathys már álló versenygépét.

A becsapódás olyan erejű volt, hogy a pilóta életét a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni.

A baleset következtében egy másik versenyzőt is kórházba szállítottak, az ő nevét és sérüléseinek mértékét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Mathys lelkes félprofi autóversenyző volt, akit jól ismertek a floridai pályákon.

Felesége, Linda és három lánygyermeke gyászolja.

„Tegnap elvesztettünk egy jó embert” – reagált a tragédiára a hétszeres Indy 500 résztvevő, jelenleg szintén az IGT-ben vezető Pippa Mann.

„Mark, megtiszteltetés volt veled osztozni a pályán. Ma a te emlékedre versenyzünk és remélem, hogy büszkévé teszünk.”