A NASCAR valaha volt legfiatalabb bajnokával támad jövőre a Richard Childress Racing

Két héttel ezelőtt vált hivatalossá, hogy Sheldon Creed a szezon végén búcsút mond a Richard Childress Racingnek.
Egyelőre nem tudni, hogy a 26 éves kaliforniai hol folytatja NASCAR-karrierjét, a pletykák szerint viszont 2024-es célállomása a Joe Gibbs Racing lehet.
Az RCR azonban nem húzta az időt és máris bejelentette az Xfinity Seriesben versenyző, 2-es számú Chevyjük új gazdáját.
A volánt az ARCA Menards Series friss bajnoka, Jesse Love veszi át. Az autó főszponzora továbbra is a Whelen lesz.
„Egy ideje már figyelemmel kísérjük Jesse pályáfutását” – idézi a csapat sajtóközleménye Richard Childresst.
„Lenyűgözött bennünket az ARCA-ban nyújtott idei teljesítménye. Tudjuk, hogy megvan benne a tehetség és elszántság ahhoz, hogy az RCR Xfinity-programjában is győzelmeket szerezzen és a bajnoki címért harcoljon. A Whelen újabb egy évre visszatér hozzánk és teljesen biztosak vagyunk abban, hogy Jesse remek nagykövete lesz a márkának.”
A még mindig csak 18 eszendős Love 2020-ban debütált az ARCA Menards Series Westben.
A NASCAR égisze alá tartozó szériában teljesített második futamát már a victory lane-en zárta, amivel a maga 15 évével 5 hónapjával és 13 napjával a szervezet valaha volt legfiatalabb győztese lett.
Négy hónappal később a bajnoki trófeát is elhódította. Ezzel újabb történelmet írt, mint a NASCAR történetének eddigi legifjabb trónfoglalója.
A címet a következő szezonban sikerült megvédenie.
Idén már a Menards Series mezőnyének volt teljes munkaidős versenyzője. A húsz futamból tizenhetet zárt a top 3-ban, ebből tízszer ő haladt át elsőként a kockás zászló alatt.
Az ARCA mellett két bevetés erejéig a NASCAR nemzeti harmadosztályát képező Truck Seriesben is lehetőséget kapott, Gatewayen a hetedik, míg Kansasben a tizenharmadikként célba érve a Tricon Garage autójával.
Mostani RCR-szerződése egyben azt is jelenti, hogy távozik az eddigi karrierjét végig támogatott Toyotától is.
„Nagyon szerencsés vagyok, hogy már ilyen fiatalon ennyi tapasztalatra tehettem szert” – mondta Love.
„Semmi sem hasonlítható viszont ahhoz, hogy egy olyan legendás csapatnak vezethetek, mint a Richard Childress Racing. Nagyon tisztelem Richard Childresst és rendkívül hálás vagyok azért, hogy az Xfinity egyik legsikeresebb gárdájánal versenyezhetek és tanulhatok. Gyerekkorom óta arról álmodozom, hogy eljussak a sport legmagasabb szintjére. Ezzel a lehetőséggel még tisztábbnak tűnik az út számomra a célom, vagyis a Cup Series felé.”
Az RCR 21-es Chevyjében 2024-ben is marad Austin Hill.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough