Az összeférhetetlenség ellenére sem távolítja el a versenyirányítás egyik tagját az IndyCar, DE…

Az összeférhetetlenség ellenére sem távolítja el a versenyirányítás egyik tagját az IndyCar, DE…
credit: Penske Entertainment/Chris Owens

Az összeférhetetlenség ellenére sem távolítja el a versenyirányítás egyik tagját az IndyCar, DE…


Hétfő délután jelentette be hivatalosan az RLL Racing, hogy 2024-ben Pietro Fittipaldi fogja vezetni a 30-as számú Dallara-Hondát.

A most 27 éves brazil 2018-ban és 2021-ben már részidős versenyzőként megmérette magát az IndyCar mezőnyében, teljes szezonos programot azonban most először teljesíthet a szériában.

Ennek kapcsán sokakban felmerül a kérdés, hogy Max Papis maradhat-e a pozíciójában.

A többek közt a CART-ot, a Forma-1-et és a NASCAR-t is megjárt expilóta jelenleg az IndyCar versenyirányátásának oszlopos tagja, egyben pedig Fittipaldi nagybátyja is. Márpedig ez összeférhetetlenségre adhat okot.

Az Indy Star megkeresésére a Penske Entertainment leszögezte, hogy Papis a továbbiakban is dolgozhat stewardként.

A 30-as autóra vonatkozó döntéseket azonban nem ő fogja meghozni.