Újabb brutális gázolás a NASCAR-ban, ezúttal már nem úszták meg sérülés nélkül

Újabb brutális gázolás a NASCAR-ban, ezúttal már nem úszták meg sérülés nélkül

Újabb brutális gázolás a NASCAR-ban, ezúttal már nem úszták meg sérülés nélkül


A NASCAR Truck Series talladegai futamának egyik legijesztőbb jelenetét Zane Smith prezentálta, miután a kiállására készülve megforgott és autója hátuljával telibe kapta a kerékcseréért felelős egyik szerelőjét, Charles Planket.

A hajmeresztő incidenst a szakember sértetlenül megúszta.

Három héttel később egy újabb pitbaleset borzolta a kedélyeket, aminek kárvallottja már egyáltalán nem bizonyult ilyen szerencsésnek.

A nemzeti harmadosztály szombati, homesteadi versenye során az AM Racingnek vezető Mason Maggio és a Reaume Brothers Racinget szolgáló Memphis Villareal szorosan egymás után igyekeztek csapataik felé, aminek következtében utóbbi pilóta telibe kapta a saját szerelőgárdáját.

A legrosszabbul az első kerekek cseréjével megbízott Cory Selig járt, aki szó szerint átrepült a pitfalon.

Az erőteljes mellkasi fájdalmakra panaszkodó férfit azonnal a közeli kórházba szállították.

Az RBR hivatalos tájékoztatása szerint Selignek eltört a szegycsontja és több bordája, emellett pedig a tüdeje is megsérült.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk!

A Baptist Health 200 egyben a Trucks idei szezonjának utolsó előtti futama is volt, aminek végén kialakult a november 3-ai, Phoenix Racewayen rendezendő playoff-döntő négyfős mezőnye.

A győzelmet – és ezzel a jegyet a fináléba – Carson Hocevar szerezte meg, míg Maggio a 27., Villareal pedig a 29. lett.

A fentebb említett Smith számára rossz véget ért a nap, hiszen a második helyével nem csak elbukta a címvédést, de egy igencsak látványos szabálytalanság miatt később ki is zárták.

Erről bővebben ebben a cikkben lehet olvasni:

>>>>>Olyan szabálytalan volt a címvédő autója, hogy még a Plútóról is látszott