NASCAR: Olyan szabálytalan volt a címvédő autója, hogy még a Plútóról is látszott

Szombaton került megrendezésre a NASCAR Truck Series idei szezonjának utolsó előtti, a bajnoki döntő négyfős mezőnyét végleg eldöntő versenye a Homestead-Miami Speedwayen.
A közösségi médiában azonban már a futam közben sokan elkönyvelték, hogy az egyik playoff-pilóta, név szerint Zane Smith biztosan nem fog bejutni a nagy fináléba.
A címvédőnek ehhez mindenképpen nyernie kellett volna, az éles szemű rajongók viszont nem az esélyei miatt mondtak le róla.
Még a tévéképernyőkön keresztül is tökéletesen ki lehetett venni, hogy valami nagyon nem stimmel a Front Row Motorsports 38-as számú Fordjával.
A légáramlatok hatására a szélvédő menet közben konkrétan behorpadt a vezetői oldalon [lásd. nyitókép], ami olyan mértékű szabálytalanságnak számít, hogy borítékolható volt a kizárása.
Smith végül másodikként ért célba Carson Hocevar mögött, így már a leintés pillanatában elbúcsúzhatott a 2023-as titulusról szőtt álmaitól.
A végkifejlet viszont akkor is ez lett volna, ha elsőként látja meg a kockás zászlót.
Ahogyan ugyanis arra számítani lehetett, a futamot követő technikai ellenőrzésen csúnyán elbukott az autója és a szélvédő rögzítésére vonatkozó regula megsértése miatt rögtön diszkvalifikálták.
Smithék sztorija itt még nem ért véget, mivel a NASCAR bejelentette, hogy az észak-karolinai kutatási és fejlesztési részlegen további vizsgálatok alá vonják a 38-ast.
A playoff-döntőben Hocevarnak Grant Enfingerrel, Ben Rhodes-cal és az alapszakasz-bajnok Corey Heimmel kell megküzdenie az idény legjobbjának járó trófeáért.
KAPCSOLÓDÓ: Újabb brutális gázolás a NASCAR-ban, ezúttal már nem úszták meg sérülés nélkül

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough