Fánkozás közben ütötte el ellenfele apját a legendás verseny győztese

Ahogyan arra számítani lehetett, nem maradt büntetlenül az ASA Stars National Tour múlt vasárnapi Winchester 400-án kitört balhé.
Az American Speed Association hivatalosan bejelentette, hogy Gio Ruggierót 25 bajnoki pont levonásával és 3000 dollár pénzbírsággal sújtják, míg Stephen Nasse-t 44 egységgel rövidítik meg, továbbá 4500 dollárt kell fizetnie.
Emellett mindkettejüket próbaidő alá helyezték.
A szankciót az Anthony Campi Racing sem úszta meg, miután a csapat négy tagját – köztük az imént említett Nasse édesapját – a szezon hátralévő részéről eltiltották, a 2024-es idény első három fordulóján pedig próbaidő alatt lesznek.
A kiváltó ok az indianai Winchester Speedway félmérföldes oválján rendezett verseny utolsó restartjára vezethető vissza.
Közvetlenül a zöld zászló után, a vezető pozícióért harcolva Ruggiero ráhúzott Nasse-ra, aki ennek következtében érintette a falat.
A super late model stock car szakág egyik koronaékszerének is számító versenyt végül előbbi pilóta megnyerte, míg utóbbinak be kellett érnie a harmadik hellyel.
A történteket az ACR-es nem is hagyta annyiban.
A levezető körön szándékosan megkoccolta a Wilson Motorsportsot szolgáló Ruggiero autóját, közben a középső ujját felmutatva tudatta vele őszinte véleményét.
Gio ezt próbálta figyelmen kívül hagyni és a rajt-célegyenesben megállt, hogy elkezdje ünnepelni győzelmét.
Nasse azonban leparkolt mellette, újra mutogatni kezdett neki, aminek láttán csapata néhány szintén elégedetlen tagja is megjelent a pályán, köztük Stephen apjával.
Ruggiero ekkor gázt adott, hogy fánkozásba kezdjen, közben az autója hátuljával szó szerint levegőbe repítve Jeff Nasse-t.
Az incidenst a férfi szerencsére megúszta sérülés nélkül.
Felesége, Gina azonban olyan dühös lett, hogy rögtön a 22-es gép felé rohant azt üvöltve, hogy „Megkapod a magadét!”
Mrs. Nasse-t néhány csapattag és biztonságis vezette el a helyszínről, az autójából kipattanva egyenesen Ruggiero felé iramodó Stephent pedig konkrétan le kellett teperni.
Az 52. alkalommal megrendezett Winchester 400 mezőnyében egyébként több, a NASCAR nemzeti porondjáról ismert név is megmérette magát. Közülük a legjobb eredményt William Sawalich érte el a negyedik hellyel, míg Noah Gragson a tizenötödik, Ty Majeski pedig a huszonegyedik lett.
Post race incident – I would not say the pass was “dirty”… hitting a crew member with your car after the race is seriously not cool. @racewithstars should look at this. Completely unacceptable. If you can’t not drive into people, you can’t be on the track. https://t.co/Rn6oJM4Pio pic.twitter.com/Yml8DQxBGe
— ThePitPass (@The_Pit_Pass) October 16, 2023

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough