NASCAR: Versenypályát akar venni Denny Hamlin

Közel három évvel ezelőtt, 2020 decemberében zárta be kapuit a virginiai Midlothianban lévő Southside Speedway.
Hat hónappal később Chesterfield megye felvásárolta a 0.33 mérföldes ovált, valamint a hozzá tartozó telket is azzal a céllal, hogy kereskedelmi és vendéglátóegységeket húzzon fel rá.
A pálya megmentésének céljából szerveződött Save Southside Speedway csoport azonban igyekszik ezt megakadályozni és minden erejükkel arra összpontosítanak, hogy a létesítmény ledózerolás helyett inkább újra versenyeknek adhasson otthont.
Ebben pedig egy igazán komoly szövetségesre is leltek Denny Hamlin személyében.
A Joe Gibbs Racing pilótája, egyben a 23XI Racing társtulajdonsa számára rendkívüli jelentőséggel bír a Southside, lévén hazai pályájának számít, ahol karrierje korai szakaszában számos versenyt nyert a mini stock carok mezőnyében.
A NASCAR Cup texasi fordulóján tartott sajtóeseményen Hamlin elárulta, hogy egy ideje tárgyalásokat folytat Chesterfield vezetésével.
„Ezzel kapcsolatban már találkoztam a megye és az állam tisztviselőivel” – idézi Hamlint a ShortTrackScene.
„Boldogan irányítanám a működését, de legfőképpen tulajdonosként tenném ezt. Meg kell találnunk erre a projektre a megoldást. A megye tulajdonában áll jelenleg, de még egyszer mondom, ha már időt és energiát fektetünk bele, akkor mindenképpen szeretnék valamiféle részesedésre is szert tenni.”
A Southside Speedway 1961 és 1963 között négy Cup-futamnak adott otthont olyan győzteseket ünnepelve, mint például Junior Johnson és Ned Jarrett.
„Szükségünk van x-összegre ahhoz, hogy miénk legyen a pálya, majd felújítsuk és szuperré varázsoljuk” – folytatta Hamlin.
„Dale Earnhardt Jr. máris megmondta nekem, hogy évi két alkalommal elhozná ide a CARS Tourt. Rengeteg lehetőség rejlik ebben a létesítményben és az újranyitása az állam, valamint a megye érdekeit is szolgálná.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough