NASCAR: Harmadosztályú csapata is megvált a politikai megnyilvánulásai miatt a Cupban feketelistára tett Matt DiBenedettótól

NASCAR: Harmadosztályú csapata is megvált a politikai megnyilvánulásai miatt a Cupban feketelistára tett Matt DiBenedettótól
credit: Jonathan Bachman/Getty Images



Augusztusban hivatalosan bejelentette a Rackley W.A.R., hogy az idei NASCAR Truck-szezont követően elválnak útjaik Matt DiBenedettóval.

A legújabb fordulat szerint azonban a szakítással mégsem várják meg az idény végét.

A csapat ugyanis váratlanul közölte, hogy már a soron következő, szeptember 30-ára kiírt talladegai fordulón sem a 32 éves pilóta fogja vezetni a #25 Chevy Silveradót.

„A Rackley W.A.R. arra a döntésre jutott, hogy versenyzőcserét hajt végre a Truck Seriesben nevezett, 25-ös számú autó volánja mögött a 2023-as szezonból hátralévő három, a Talladega Superspeedwayen, a Homestead-Miami Speedwayen és a Phoenix Racewayen rendezendő futamon” – áll a gárda által kiadott sajtóközleményben.

A Rackley Roofing Company Inc. és a W.A.R Shocks által szponzorált, az NCTS-ben harmadik teljes szezonját töltő csapat további részletekkel fog szolgálni, amint azok véglegesítésre kerülnek”.

A döntést egyelőre nem indokolták meg, ahogyan a leendő pilóta kilétét sem hozták nyilvánosságra.

DiBenedetto 2022-ben kényszerült visszalépni a nemzeti harmadosztályba, miután elvesztette ülését a Cup Seriesben.

A kaliforniai versenyző nem talált magának új helyet, miután a Team Penske-vel partnerségben álló Wood Brothers Racing inkább az újonc Harrison Burtont ültette a 21-es Fordba.

DiBenedetto helyzetét a politikai vonatkozású és egyéb, megosztó megmozdulásai is jelentős mértékben megnehezítették, amelyek miatt lényegében feketelistára került a királykategóriában.

Ennek következtében nem maradt más választása, mint a Trucks mezőnyébe szerződni.

A Rackley W.A.R.-nál töltött időszaka alatt tizenkilenc top 10-es eredményt hozott, tavaly Talladegán pedig győztesként intették le.

Idén sikerült bejutnia a rájátszásba, de rögtön az első szakasz után búcsúzott is a bajnoki hajrától.

Egyelőre nem tudni, hogy miként folytatódhat a karrierje.

„Nem lehet szavakkal kifejezni azt a csalódottságot, amit most érzek” – reagált kirúgására DiBenedetto a közösségi médiában.

„Kiábrándító, hogy még a szezont sem fejezhetem be. Meg szeretném köszönni a rajongóimnak, hogy mindig mellettem állnak, ez a világot jelenti számomra. Én is mindig ott leszek nektek. Köszönöm a NASCAR-nak és a Craftsmannak is ezt az elképesztő szériát, ahol tiszta szívből imádok versenyezni. Dolgozom a 2024-es terveken és hamarosan tájékoztatni foglak titeket.”