Vezette a futamot, majd kigyulladt a lába, aztán győztes versenyzőjével taxizott a victory lane-re Dale Earnhardt Jr.

Enyhén szólva is eseménydús versenyen van túl a Bristol Motor Speedwayen Dale Earnhardt Jr.
A NASCAR Hírességek Csarnokába is beiktatott sztárpilóta a tavaly áprilisi, martinsville-i futam óta először tért vissza az Xfinity Series mezőnyébe. Mint 2011 óta minden évben, ezúttal is saját csapata, a JR Motorsports gépének volánja mögött hajtott pályára
A BMS félmérföldes oválján ezt megelőzően utoljára 2017-ben versenyzett, teljesítményén azonban a kihagyás semmit sem látszott.
A kvalifikáción csak a tizenötödik rajthelyet szerezte meg, a futam során azonban sikerült nem kevesebb, mint 47 körön át az élre állnia.
A harmadik szakaszban úgy tűnt, minden esélye megvan egy remek befutóra, ekkor azonban a technika ördöge bevitt egy óriási gyomrost a 88-as Chevy gárdájának, egyben Junior gigantikus méretű rajongótáborának.
Huszonkilenc körrel a vége előtt – miközben a top 5-ben haladt – a 48 éves veterán váratlanul a pit fel vette az irányt az autójában felcsapó lángok miatt.
Az egyre erőteljesebb füstbe burkolózó cockpitből végül a Joe Gibbs Racing 1-es számú, John Hunter Nemechek által vezetett Toyotájának csapattagjai tagjai rántották ki, de szerencsére megúszta sérülés nélkül.
Dale Earnhardt Jr. had to get out of his car due to a fire. #NASCAR pic.twitter.com/dMmKNYF0aS
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) September 16, 2023
“Hey Jeff, look at this shit. I was on fire, brother!” pic.twitter.com/tefxKANPPh
— Jeff Gluck (@jeff_gluck) September 16, 2023
A leintés után jól látszott, hogy a jobb bokájánál az overálja nem csak megperzselődött, de egy helyen teljesen át is égett.
„A váltóalagút valahogy kigyulladt” – nyilatkozta Junior, miután átesett a kötelező orvosi ellenőrzésen.
„Észleltem a füstöt az autóban, éreztem a szagát és arra gondoltam, hogy talán kívülről jön. Aztán megláttam egy nagy lángnyelvet… Az overálom égett és azonnal arra gondoltam, hogy nem tudok tovább menni, meg kell állnom.
Általában a tűz csak még nagyobb lesz azután, hogy megállsz. Szóval lehúzódtam a pitnél és néhány ott lévő srác elég éber volt ahhoz, hogy odajöjjön és segítsen nekem. Utálom az egészet. Úgy tűnt, hogy a top 10-ben, de lehet, hogy a legjobb ötben is végezhetünk. A győzelemre is lett volna esélyünk, ha az autó jól megy a végén. Nehéz nap volt, de jól éreztem magam.„
A helyzet abból a szempontból csak még ijesztőbb volt, hogy sokak előtt felsejlett a 2004-es, sonomai sportautó-balesetének emléke, aminek során kis híján bennégett az autójában. Junior ennek kapcsán máig állítja, hogy az életét édesapja, a néhai Dale Earnhardt szelleme mentette meg.
Erről az esetről ebben a cikkben lehet bővebben olvasni:
>>>>>Édesapja szelleme mentette meg a tűzhaláltól Dale Earnhardt Jr.-t?
A helyzet most szerencsére messze nem volt ilyen drámai, a kockás zászlót követően pedig bőven akadt ok az örömre is.
A Food City 300-at ugyanis a szintén a JR Motorsportsnak vezető Justin Allgaier nyerte meg, aki ezzel bejutott a playoff következő, top 8-as szakaszába.
A 37 esztendős pilóta pedig stílszerűen a győzelmi interjúja során jelentette be, hogy még legalább egy évig marad a gárda 7-es autójának volánja mögött.
Az ünnepélyes díjátadóra Allgaier „taxisofőrként” elfuvarozta magával édesapját, valamint főnökét és csapattársát, azaz Juniort is.
A JRM-nek a lángok mellett egy másik meleg helyzetben is része volt.
A 166. körben Josh Berry összeütközött Sam Mayerrel, ami mindkettejük azonnali kiesését vonta maga után. Az incidensbe belekeveredett Brandon Jones nem sokkal később szintén feladni kényszerült a versenyt a felfüggesztés sérülése miatt.
Ezzel a csapat három pilótájának – ebből Berry és Mayer személyében két playoffosnak – is búcsút inthetett alig tíz kör leforgása alatt.
Dale Jr. and Justin Allgaier's dad got a ride to victory lane! #NASCAR pic.twitter.com/zC7OKMJxPF
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) September 16, 2023

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough