NASCAR: Nem hiszed el, hogyan leplezte le egy rajongó a Kaulig nagy bejelentését!

NASCAR: Nem hiszed el, hogyan leplezte le egy rajongó a Kaulig nagy bejelentését!
credit: Jared C. Tilton/Getty Images



A Kaulig Racing csütörtökön, egyetlen fotóval szellőztette meg, hogy hamarosan lerántja a leplet új versenyzőjéről.

A képen mindössze egy kézfogás volt látható, ami azonban bőven elég lett egy éles szemű rajongónak ahhoz, hogy rögtön rájöjjön a pilóta személyére.

Egy Amelia Brown nevű felhasználónak X-en (leánykori nevén Twitteren) feltűnt, hogy a felvételen látható egyik karon pontosan ott van szeplő, ahol Daniel Hemricnek is.

Felfedezése láttán a hölgyet a NASCAR közössége azonnal törvényszéki szakértőket meghazudtoló őstehetségnek nevezte ki.



Egy nappal később a Kaulig hivatalosan be is jelentette, hogy valóban a 2021-es Xfinity-bajnok fogja vezetni a 31-es számú Chevyt, amelynek jelenlegi gazdája, Justin Haley jövőre már a Rick Ware Racingnél folytatja főkategóriás karrierjét.

A 32 esztendős pilóta háta mögött egyetlen teljes Cup-szezon áll, még 2019-ből a Richard Childress Racing színeiben. Ebben az idényben két top 10-es befutót hozott és ő lett az év újonca is.

A soron következő szezonokban azonban újra az Xfinityben lett főállású, eddigi egyetlen győzelmét pedig két évvel ezelőtt – immár a Joe Gibbs Racinggel – pont az utolsó futamon produkálta, amivel a titulus is az övé lett.

Az elmúlt két évben már a Kauliggal rótta a köröket a nemzeti másodosztályban, emellett pedig részidős programot teljesített a Cupban is.

2024-es szponzorait a későbbiekben ismertetik.

A Kaulig 16-os gépét jelenleg AJ Allmendinger vezeti.

A népszerű versenyző azonban nem titkoltan nagyon szeretne visszatérni az Xfinitybe. Ennek kapcsán a gárda elnöke, Chris Rice nem kívánt részletekbe bocsátkozni, mindössze annyit közölt, hogy nagyon lelkes az autó jövő évi versenyzőjének személye miatt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Allmendingerről, vagy valaki másról beszélt-e.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy