Bírósági dokumentumok szerint Palou 3 éves szerződést írt alá a McLarennel

Az eredeti tervek szerint Alex Palou ezen a hétvégén, a Szingapúri Nagydíjon állna munkába, mint a McLaren Forma-1-es csapatának tartalékpilótája.
A hangsúly azonban a feltételes módon van.
Zak Brown néhány nappal ezelőtt maga is leszögezte, nem számít arra, hogy a spanyol megjelenik az országban.
Ennek ellenére a McLaren mégis lefoglalt számára egy hotelszobát, mivel az aláírt szerződése értelmében kötelezően ott lenne a helye a paddockban.
Palou azonban jelenleg igencsak elfoglalt. Javában zajlik a második IndyCar bajnoki címét övező médiaturnéja, szeptember 18-án, kedden pedig már egy zárt teszten fogja pályára vinni a széria új hibrid-rendszerét.
Brownék eközben dörzsölik tenyerüket, hiszen a pilóta távolléte esetén csak tovább erősödhet a néhány héttel ezelőtt, Londonban ellene indított bírósági perük.
Mint ismert, a 26 éves tehetség augusztusban, teljesen váratlanul, ügyvédein keresztül közölte a wokingiakkal, hogy aláírt kontraktusa ellenére mégsem kívánja náluk folytatni pályafutását. Döntését később azzal indokolta, hogy rájött, semmi esélye a McLarennél egy F1-es versenyzői ülésre.
Az alakulat rögtön jogi útra terelte a dolgot és a hírek szerint 20-30 millió dollár közti összeget akarnak behajtani rajta, ami magában foglalja az F1-es tesztjeinek és a 2022-es Amerikai Nagydíj szabadedzésén való részvételéhez szükséges felkészülésének költségeit, valamint a jövő évi IndyCar-fizetéséből kapott előleget is.
Emellett a McLaren finanszírozta a tavalyi Chip Ganassi Racinggel való lezajlott jogi hercehurca teljes díját, továbbá a pletykák szerint egy kiemelt, új szponzor (hint: NTT) többek között Palou átigazolása miatt tette át székhelyét a papayásokhoz.
Az Indy Star birtokába jutott bírósági dokumentumok szerint Palou és a saját, versenyzéssel kapcsolatos ügyeit kezelő cége, az ALPA Racing USA LLC a Chip Ganassi Racinggel folytatott jogi csörte befejezése után, 2022. október elsején nem kevesebb, mint három évre szóló szerződést kötött a McLarennel.
Ennek értelmében vállalta, hogy 2024-től 2026 végéig az Arrow McLaren színeiben fog versenyezni az IndyCarban.
A tavalyi balhé óta viszont ismét 180 fokot fordultak a dolgai és már mindenképpen a CGR-nél akar maradni, amit maga Chip Ganassi már többször nyomatékosított is.
A McLaren ügyvédei szerint azonban ezek csak üres szavak, hiszen a szeptember 11-étől érvényben lévő kontraktusban foglaltak alapján már az ő IndyCar-versenyzőjüknek számít, minden más pedig egyértelmű szerződésszegésnek minősül.
Pluszban ott van még a McLaren Racinggel élő megállapodása is a már említett F1-es tartalékosi állásra vonatkozóan.
Palou-hoz hasonlóan Brown sem bizonyult eddig bőbeszédűnek az ügy mélyebb részletei kapcsán. Múlt hétvégén, Long Beachen pedig úgy fogalmazot, hogy:
„Én hagyom, hogy a bíróság és a felszínre kerülő tények beszéljenek majd, lehetővé téve az emberek számára, hogy levonhassák következtetéseiket Alex jelleméről.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough