NASCAR: Győzelemmel koronázta meg a 23XI századik futamát Tyler Reddick
Mindössze két körön át haladt az élen Tyler Reddick a NASCAR Cup vasárnapi, Kansas Speedwayen rendezett Hollywood Casino 400-án.
Méghozzá az utolsó kettőben.
A 23XI Racing versenyzője az overtime restartjánál tökéletesen ki tudta használni a négy friss abroncsa által nyújtott előnyöket és magabiztosan az élre tört, a leintés pillanatában végül 0.327 másodpercet verve főnökére, Denny Hamlinre.
Ezzel a csapat fennállásának kereken századik futamát koronázta meg győzelemmel, egyúttal pedig karrierje során először váltott jegyet a playoff második, top 12-es szakaszába.
„Lenyűgöző munkát végzett a teljes 23XI” – nyilatkozta a boldog Reddick.
„Jó volt a tempónk, de nem tudtuk Dennyt megelőzni. Aztán jött a káosz, többen kint maradtak a pályán, mások pedig csak két kereket cseréltek…. Előttünk megnyílt az alsó ív és rögtön kihasználtuk. Őrület! Nagyon boldog vagyok.”
Reddick sikerével a 23XI elmondhatja magáról, hogy az elmúlt négy kansasi versenyből hármat ők nyertek meg, ráadásul három különböző pilótával. Tavaly nyáron Kurt Busch diadalmaskodott, míg ősszel Bubba Wallace ünnepelt a victory lane-en.
A másodikként célba ért Hamlin mögött Erik Jones zárt, aki ezzel a verseny legjobb playoffon kívüli pilótája is lett.
A verseny legtöbb körét – szám szerint 99-et – Kyle Larson töltötte az élen, behúzva az első szakaszt is.
A Hendrick Motorsports sztárja – aki darlingtoni győzelme révén már biztosan bent van a playoff második körében – azonban a második szegmensben jelentősen visszaesett, miután túlságosan is sokáig maradt kint a régebbi abroncsokon.
Crew chiefjével, Cliff Danielsszel azonban megrázták magukat és végül sikerült a negyedik pozícióban meglátniuk a kockás zászlót.
Az alapszakasz-bajnok Martin Truex Jr.-nak azonan csak három körig tartott a kansasi viadal, miután defekt következtében falazott, majd végleg kiállni kényszerült.
Szintén nem fog örömmel visszaemlékezni erre a napra Bubba Wallace sem.
A 29 éves alabamai a második pozícióban haladt, amikor szétdurrant abroncsának köszönhetően falnak ment. Bár a 23-as Toyota csapat képes volt visszajuttatni őt a pályára, de a jó eredményre már esélye sem maradt és végül be kellett érnie a 32. hellyel, négy kör hátrányban.
A rájátszás top 16-os szakazának utolsó futamát magyar idő szerint vasárnap hajnalban, a Bristol Motor Speedwayen rendezik.
KAPCSOLÓDÓ: A dühös Elliott a pitlane-en konfrontálódott Larsonnal, majd utána mindent tagadott
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough