Úgy lett kétszeres IndyCar-bajnok Palou, ahogyan utoljára 18 éve sikerült!

Az újabb bírósági ügy, vele együtt a McLaren több tízmillió dolláros követelése és a fokozott nemzetközi figyelem sem tudta kizökkenteni Alex Palou-t.
A Chip Ganassi Racing versenyzője az NTT IndyCar Series vasárnapi, portlandi futamán nem csak idei ötödik győzelmét aratta, de egyben pályfutása során másodszor emelhette magasba a bajnoknak járó Astor Kupát.
Ezt megelőzően utoljára tizennyolc évvel ezelőtt fordult elő a széria történetében, hogy nem a szezonzárón dőlt el a titulus sorsa. 2005-ben a néhai Dan Wheldon biztosította be magának a címet az év utolsó előtti futamának otthont adott Watkins Glenen.
Palou sikerének köszönhetően a CGR fennállása tizenötödik bajnokságát ünnepelhette a szériában.
Ennek kapcsán, rögtön a leintés után Ganassi nem is mulasztotta el kijelenteni, hogy:
„Alex jövőre is nekünk fog vezetni, ebben teljesen biztos vagyok.”
A 26 éves spanyollal érthetően madarat lehetett volna fogatni:
„Összességében véve egy elképesztő hétvégén vagyunk túl. Imádom. Sosem gondoltam volna, hogy IndyCar-bajnok leszek, pláne nem kétszeres. Hihetetlen érzés, mint egy álom. Ezek a srácok és lányok minden eszközt megadnak ahhoz, hogy nyerjek. Ugyanúgy versenyeztünk, ahogyan a szezon eddigi részében. Szuper büszke vagyok, hogy itt lehetek a victory lane-en.„
A verseny második pozícióját, immár 5.4353 másodperces hátrányban Felix Rosenqvist kaparintotta meg a McLaren színeiben, míg a dobogó legalsó fokára az a Scott Dixon állhatott fel, aki a rajt előtt már csak Palou egyetlen kihívója volt.
A futamot kétszer zavarta meg sárga zászló.
Először a harmadik körben kellett beküldeni a pace cart Will Power kiforgása miatt, majd a 85. körben Agustín Canapino megpördülése következtében.
Nem volt jó napja Colton Hertának sem, ráadásul a saját hibájából.
Az Andretti Autosport pilótája a harmadik pozícóból rajtolhatott, nem sokkal később viszont már körhátrányban tudhatta magát, miután a pitben életben lévő sebességhatár átlépése miatt áthajtásos büntetést kapott.
A hajrára viszont sikerült beverekednie magát újra a top 10-be, három körrel a vége előtt azonban elvesztette uralmát a 26-os Dallara-Honda felett, látványos piruettet produkálva. Ennek hála végül be kellett érnie a tizenharmadik pozícióval.
Taking checkered flag + clinching the 2023 NTT @indycar Series Championship… just @AlexPalou things! ? pic.twitter.com/4OB78HMmIb
— Chip Ganassi Racing (@CGRTeams) September 3, 2023


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough