Horrorbukása után máris visszatérhet a pályára Ryan Preece

Horrorbukása után máris visszatérhet a pályára Ryan Preece



Alig hat nappal a borzalmas daytonai balesete után máris megkapta az engedélyt a versenyzésre Ryan Preece.

A Stewart-Haas Racing pilótája a NASCAR Cup alapszakasz-fináléján bukott óriásit, miután a Legacy Motor Clubnak vezető Erik Jones hátulról megütötte az autóját.

A kontakt hatására a 41-es Ford kiforgott a pálya belső, füves területére, majd közel egy tucatnyi szaltót és bukfencet írt le.

Csodával határos módon Preece-t már másnap reggel kiengedték a kórházból, most pedig az orvosok a visszatérésére is rábólintottak.

„Remekül érzem magam” – nyilatkozta a 32 éves pilóta a SiriusXM NASCAR Radiónak.

„Nincs agyrázkódásom és készen állok a versenyzésre.”



Preece mellett Ryan Blaney is volán mögé pattanhat a hétvégi, darlingtoni Southern 500-on.

A Team Penske-s szintén Daytonán volt részese egy komoly csattanásnak, aminek mértéke a NASCAR tájékoztatása szerint az idei balesetek listáján top 5-ben van G-erők tekintetében. Blaney továbbá azt is elárulta, hogy a saját karrierjét tekintve ennél keményebb ütésben még soha nem volt része.


KAPCSOLÓDÓ: Órási G-erőhatás érte és még mindig fájdalmakkal küzd Ryan Blaney







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy