NASCAR: „Végre elvették a szupererejüket” – Komoly csaláson kaphatták a bajnokesélyes csapatot
Domináns győzelemmel indította a NASCAR Truck Series playoffját Ty Majeski.
Az augusztus 11-ei, Indianapolis Raceway Parkban rendezett versenyen 179 kört töltött az élen a 200-ból, behúzta mindkét szakaszt, majd a befutó pillanatában 3.422 másodpercet vert a másodikként célba ért Christian Eckesre.
Ezzel rögtön kvalifikálta magát a rájátszás második, top 8-as körbe.
A ThorSport Racing pilótája számára azonban a bajnoki hajrá második, Milwaukee Mile-ra kiírt állomása már korántsem indult álomszerűen.
Az általa vezetett 98-as Ford többször is megbukott a technikai ellenőrzésen, aminek következtében a NASCAR valóságos szankciócunamit rótt ki rá.
Ennek értelmében Majeskit a rajtrács végére száműzték, továbbá rögtön a zöld zászló után áthajtásos büntetést is kapott. Emellett a fordulóról eltiltották a crew chiefet, valamint lefoglalták az autóra szánt egyik jobb-hátsó abroncsot is.
Az ominózus gumit a szervezet észak-karolinai kutatási és fejlesztési részlegébe viszik alapos elemzés céljából.
Az esetleges további büntetéseket az elkövetkezendő napokban ismertetik.
Hivatalosan egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit vétett a ThorSport, annyi azonban a fentiekből valószínűsíthető, hogy a NASCAR számára kiemelten kezelt motor-üzemanyag-abroncs szentháromság utóbbi tagján végrehajtott manipulációról lehet szó.
Majeski végül a hetedik pozícióban ért célba Milwaukee-ban és egy kört sem töltött vezető helyen.
A Grant Enfinger mögött másodikként leintett Carson Hocevar az alábbi szavakkal kommentálta a sztorit:
„Végre elvették a 98-as szupererejét, így most már mindannyian újra versenyezhetünk.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough