HIVATALOS: Pagenaud idén már nem térhet vissza az IndyCarba

Az elmúlt hetek alapján számítani lehetett rá, most pedig már hivatalosnak is tekinthető, hogy ebben a szezonban nem látjuk többet az IndyCar mezőnyében Simon Pagenaud-t.
A Meyer Shank Racing versenyzője még július másodikán, a Mid-Ohió-i forduló edzésén szenvedett fékhiba következtében brutális balesetet.
A bukás során nem kevesebb, mint kilenc szaltót és bukfencet írt le, mielőtt még a belső fal megállította volna.
Csodával határos módon a 2016-os bajnok, egyben a 2019-es Indy 500 győztese önerőből hagyta el a roncsokat, ezt követően pedig még úgy nyilatkozott, hogy tökéletesen érzi magát.
Elővigyázatosságból azonban nem engedték elrajtolni a másnapi futamon, ami – mint később kiderült – a lehető legjobb döntés volt.
Pagenaud-nál agyrázkódásra utaló tünetek jelentkeztek, amelyek egészen máig nem múltak el.
Az elmúlt hét versenyen Conor Daly, Linus Lundvist és a jövőre már az MSR teljes szezonos pilótájának bejelentett Tom Blomqvist vette át a 60-as Dallara-Honda volánját.
A csapat legfrissebb bejelentése értelmében utóbbi sportautó-sztár a most hétvégi portlandi, majd az azt követő Laguna Seca-i szezonzárón is bevetésre indulhat.
„Fantasztikus orvoscsapattal dolgozom együtt és már elértünk javulást” – osztotta meg a közösségi médiában Pagenaud, akinek nincs szerződése a 2024-es idényre.
„Azt tanácsolták nekem, hogy fordítsak még több időt a felépülésem folytatására annak érdekében, hogy újra száz százalékos lehessek. Ebből adódóan már nem fogok versenyezni a 2023-as szezon utolsó két futamán.
A baleset következtében elhúzódó agyrázkódással küzdök. Keményen dolgozom, hogy újra teljesen egészséges legyek, de az ilyen típusú sérülés utáni felépülés egyedi és mindenkinél másként zajlik.
Bárcsak kint lehetnék a pályán és vezethetném a versenyautómat, amit a legjobban szeretek csinálni. A baleset viszont nagyon erőteljes volt, ezért csak az egészségemre, gyógyulásomra összpontosíthatok. Nézni fogom az IndyCar-szezon végét és sok szerencsét kívánok mindenkinek a bajnokságban.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough