NASCAR: Briscoe a pole-ban, az SHR teljes felállásával (+ még egy autóval) a top 10-ben Daytonán

NASCAR: Briscoe a pole-ban, az SHR teljes felállásával (+ még egy autóval) a top 10-ben Daytonán
credit: James Gilbert/Getty Images



Chase Briscoe kezdheti meg az élről a NASCAR Cup Series alapszakasz-fináléját a Daytona International Speedwayen.

A Stewart-Haas Racing versenyzője 49.499 másodperces kört produkált a kvalifikáció utolsó szakaszában, aminek révén idei első, teljes eddigi főkategóriás karrierjét tekintve pedig a második pole-ját ünnepelhette.

Mellőle csapattársa, Aric Almirola várhatja a Coke 400 startját jelző zöld zászlót, míg mögöttük Harrison Burton (Wood Brothers Racing) és Bubba Wallace (23XI Racing) rajtolhat.

Az ötödik helyet Ty Gibbs (Joe Gibbs Racing), míg a hatodikat az élete harmadik Cup-bevetésére készülő Riley Herbst kaparintotta meg a Front Row Motorsports – de az SHR által felkészített – 36-os Fordjával.

A top 10-ben a Chevrolet csak egyetlen géppel, a hetedikként zárt Kyle Larson (Hendrick Motorsports) nevéhez fűződő 5-össel képviseltette magát.

A nyolc-kilencedik pozíciókat a két Ryan, sorrendben Blaney (Team Penske) és Preece (SHR) tudhatja magáénak, míg a tizediket a pályafutása legutolsó daytonai futamára készülő Kevin Harvick szerezte meg Stewarték 4-es gépével.

A várhatóan rendkívül kaotikus verseny magyar idő szerint vasárnap, hajnali 1:30-kor kezdődik.

A tét pedig óriási, lévén a leintés után elkel a rájátszás utolsó, még szabadon álló helye.