5 statisztika, amelyektől a Ford-rajongóknak könnybe lábad a szemük

5 statisztika, amelyektől a Ford-rajongóknak könnybe lábad a szemük
credit: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR



Michael McDowell győzelmével zárult a NASCAR Cup Series vasárnapi Verizon 200-a az Indianapolis Motor Speedway road vonalvezetésén.

A Front Row Motorsports pilótája ezzel karrierje második diadalát aratta a 2021-es Daytona 500 óta, méghozzá igencsak dominánsan.

A futam 82 köréből 54-et töltött az élen – beleértve a legfontosabb utolsót is -, ami arányaiban kifejezve 65.9%-ot jelent. Ezt megelőzően az egyéni legjobbját 15.55 %-kal tavaly, Watkins Glenen produkálta, amikor 14 körön át haladt vezető pozícióban a 90-ből.

Ráadásként a csapat is órásit javított ezen statisztikáján.

Indy előtt ugyanis a 2005-ben debütált FRM legjobbjának a 2022-es, gatewayi forduló számított, ahol McDowell 34 körön át birtokolta az első helyet, míg a második legtöbbet 20-szal Landon Cassill hozta a 2016-os, bristoli Food City 500-on.

Ebből lazán kiderül, hogy most egyszerre sikerült annyi kört vezetniük, mint ezt megelőzően a jelen statot tekintve két legjobb futamukon.


Most pedig térjünk rá arra, amiért összegyűltünk: a Fordra.


  • Az idei szezon első 21 futamán a kékoválosok összesen kétszer nyertek (Atlanta – Joey Logano/Team Penske, Charlotte – Ryan Blaney/Team Penske).
  • A 22-23-24. fordulókon viszont tripláztak Chris Buescher (RFK Racing) richmondi és michigani, majd McDowell indianapolisi bravúrja által.
  • Ezelőtt utoljára 2020-ban tudták ezt a fegyvertényt végrehajtani (Darlington – Kevin Harvick/Stewart-Haas Racing, Richmond – Brad Keselowski/Team Penske, Bristol – újra Harvick).
  • Arra pedig nem kevesebb, mint tizennyolc évvel ezelőtt, 2005-ben volt példa arra, hogy a Ford három versenyt nyer egymás után és egyik autót sem a Team Penske, vagy a Stewart-Haas Racing prezentálta.
  • McDowell ráadásként először kormányozta a márkát a victory lane-re roadpályán Blaney 2018-as, charlotte-i rovalon szerzett győzelme óta.


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>McDowell domináns győzelemmel mutatott fityiszt Hamlinnek Indyben, ahol egy 41 éves rekordot is beállítottak

>>>>>SVG csak 10. lett Indyben, de még így is olyat tett, amit 45 éve senki