NASCAR: McDowell domináns győzelemmel mutatott fityiszt Hamlinnek Indyben, ahol egy 41 éves rekordot is beállítottak

NASCAR: McDowell domináns győzelemmel mutatott fityiszt Hamlinnek Indyben, ahol egy 41 éves rekordot is beállítottak
credit: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR



A múlt vasárnapi, indianapolisi fordulót megelőzően Michael McDowell neve mellett csak egyetlen NASCAR Cup-győzelem szerepelt a 2021-es Daytona 500 képében.

Ezt az eredményt azonaban sokan csak a mázlinak tudták be, lévén az első helyért csatázó Joey Logano és Brad Keselowski ütközését követően, a legutolsó körben hullott az ölébe.

Most, bő két és fél évvel később a Front Row Motorsports pilótája ismét a victory lane-en ünnepelhetett, méghozzá olyan teljesítményt nyújtva, amire mindent rá lehetett fogni, csak a puszta szerencsét nem.

A 38 éves arizonai a negyedik helyről rajtolva megnyerte az első szakaszt, a következőt a másodikként zárta, végül pedig összesen 54 kört vezetve a 82-ből elsőként látta meg a kockás zászlót is.

Ennek révén nem csak azt mondhatja el magáról, hogy Daytona után a sportág másik ikonikus létesítményében, az Indianapolis Motor Speedwayen tudott győzni, de egyben Denny Hamlinnek is bebizonyította az igazát.

Még augusztus elején a Joe Gibbs Racing veteránja podcastjében, az Actions Detrimentalban kisebb vitába keveredett társműsorvezetőjével, Jared Allennel.

Allen azon a véleményen volt, hogy az alapszakasz utolsó három fordulója két roadból és egy superspeedwayből áll, amelyek az utóbbi időben McDowell erősségének számítanak, így komoly sansza van beverekednie magát a playoffba.

Hamlin azonban nem értett egyet ezzel, mondván labdába sem rúghat a szintén a rájátszásért harcoló Chase Elliottal szemben.

„Chase Elliott kibaszott jó roadokon, mégis miről beszélsz?” – vetette oda Allennek, amire McDowell a Twitteren (oké, tudom, már X-en) így reagált:

„Állom a fogadást. Nézd meg az összesített pontszámainkat épített pályákon a Next Gennel. Szerintem jó esélyünk van.”

Hamlin válasza sem maradt el:

„Bizonyítsd be, hogy tévedek. Gyerünk!”

Mire McDowell:

„Azt tervezem.”

Nos, most Indianapolisban tökéletesen végre is hajtotta a feladatot, a leintés után pedig nem is tudta szó nélkül hagyni:

„Remélhetőleg holnap Denny meghív az Actions Detrimentalba, hogy beszélgessünk egyet.”



Elliottnak végül be kellett érnie a második hellyel, aminek révén továbbra sincs bent a bajnoki hajrában, hátránya pedig pontok alapján 55-ről 80-ra nőtt az utolsó bejutó helyhez viszonyítva.

Ironikus módon a két évvel ezelőtti Daytona 500-on szintén ő zárt McDowell mögött.

Míg a Hendrick Motorsports sztárja kesergett, addig a karrierje során szinte végig csak kicsi, alacsony költségvetésű gárdáknak vezető McDowell a szezon tizenharmadik különböző győztese lett, ebből a tizenkettedik, aki ezzel automatikus playoff-tag lett (a chicagói győztes Shane van Gisbergen részidős pilótaként nem jogosult a címre).

A harmadik helyen a pole-os Daniel Suarez ért célba.

A Trackhouse Racing pilótájának komoly esélye volt a győzelemre is, a harmadik szakaszban történt kiállása azonban katasztrofálisan alakult, így már neki is csak két dobása maradt a rájátszásra a soron következő Watkins Glen-i és daytonai futamok képében.

Negyedikként a titulusért már meccsben lévő Tyler Reddick zárt a 23XI Racinggel, míg az ötödik pozíciót Alex Bowman tudhatta magáénak.

Utóbbi hendrickes ezzel nem jutott ugyan a playoffba, de mégis némi elégedettséggel töltheti el, hogy ez lett az első top 10-es befutója azóta, hogy június elején visszatért háromfutamos betegszabadsága óta, amire egy sprint car baleset következtében elszenvedett csigolyatörés miatt kényszerült.

A mezőnyben összesen öt külsős, nemzetközi pilóta tette tiszteletét.

Közülük a legjobban SVG szerepelt, aki egy ütközés, majd gázpedálhiba után végül tizedikként vitte célba a Trackhouse 91-es Chevyjét.


KAPCSOLÓDÓ: SVG csak 10. lett Indyben, de még így is olyat tett, amit 45 éve senki


A debütáló Brodie Kostecki huszonkettedik lett, míg a szintén élete első Cup-bevetését teljesített Kamui Kobayashit harmincharmadikként intették le.

A szériában harmadik versenyét teljesített Jenson Button a huszonnyolcadik helyet tudta megcsípni, a Legacy Motor Clubtól a hírhedt mémlájkoló-botránya után már távozott Noah Gragson helyét átvevő Mike Rockenfellert pedig a huszonnegyedikként jegyezték.

A versenyt csak egyszer kellett sárga zászlóval megszakítani, miután rögtön az elején Joey Logano falba tette Justin Haleyt.

Ezzel egy 41 éves rekordot állított be a Cup, lévén az 1982-es, riverside-i Budweiser 400 óta most először volt szükség csak egy megszakításra roadfutamon.


UPDATE: McDowell megy az Actions Detrimentalba!