„A McLaren az áldozatot játssza” – Ganassi keményen beszólt Zak Brownnak az újabb botrány kapcsán

„A McLaren az áldozatot játssza” – Ganassi keményen beszólt Zak Brownnak az újabb botrány kapcsán
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



Szombat hajnalban a McLaren az AP hírügynökségen keresztül fedte fel, hogy a korábbi megállapodással ellentétben Alex Palou mégsem akar 2024-től nekik vezetni az IndyCarban.

Zak Brown mélységes csalódottságát fejezte ki a spanyol döntése miatt külön kiemelve, hogy több millió dollárt invesztáltak már a programjába, beleértve az F1-es teszteket, valamint vaskos fizetéselőleget is.

Mint ismeretes, a 2021-es bajnok már idén is a wokingiaknak akart vezetni, a Chip Ganassi Racing azonban élni kívánt az opciós jogával, így jogi útra került az ügy.

Végül peren kívül sikerült megegyezni, aminek értelmében Palou maradt a CGR-nél, a McLaren pedig kinevezte F1-es tartalékosává.

A 2024-es idényre nézve biztosnak tűnt a tényleges átigazolása. A 26 éves pilóta azonban megint meggondolta magát, amiben meg nem erősített hírek szerint a Honda is komoly szerepet játszott.

Az újabb fordulat kapcsán a Palou ügyeit évek óta intéző Monaco Increase Management azonnali hatállyal felbontotta vele a szerződését, miután napok óta el sem tudták érni ügyfelüket.

A második évadához érkezett Palou-gate-et pedig már Ganassi sem tudta szó nélkül hagyni:

„Mindenki, aki ismer tudja, hogy nem szokásom kommentálni a szerződéssel kapcsolatos szituációkat.

[A Palou-sztorival] kapcsolatban is az első naptól kezdve csendben voltam, most viszont úgy érzem, hogy muszáj reagálnom.

Úgy nőttem fel, hogy nagyra tartottam a McLarent és a sikereiket. Az új menedzsmentet azonban már nem tudom ugyanígy tisztelni.

Alex Palou a csapatunk részét képezi és a 2021-es szezon óta szerződésben áll velünk.

Az egészet pont a McLaren ezen kontraktusba történt beavatkozása indította el, most pedig ők játsszák az áldozatot.

Egyszerűen fogalmazva: A McLaren állásfoglalása a versenyzőnkkel kapcsolatban pontatlan és hibás. [Palou] továbbra is velünk áll szerződésben.”