IndyCar: Castroneves társtulajdonos lesz, bejelentette új pilótáját az MSR

IndyCar: Castroneves társtulajdonos lesz, bejelentette új pilótáját az MSR
credit: Penske Entertainment/Chris Jones



Immár hivatalosnak tekinthető, hogy 2024-től teljes szezonos versenyzője lesz a Meyer Shank Racing IndyCar-alakulatának Tom Blomqvist.

A 29 éves versenyző Helio Castroneves helyét veszi át, aki a következő évtől kezdve már csak az Indianapolis 500 erejéig tér vissza a mezőnybe a gárda harmadik, részidős Dallara-Hondájával.

A legendás viadal négyszeres győztese a színfalak mögött viszont kiterjeszti érdekeltségét, mint az MSR kisebbségi társtulajdonosa és nagykövete.

„Ez egy hatalmas nap” – mondta a bejelentés kapcsán a közönségkedvencnek számító brazil.

„Minden kétséget kizáróan rengeteg munka áll előttünk, ugyanakkor ez a karrierem vadonatúj fejezetét is képezi. Kristálytisztán leszögezem, hogy nem vonulok vissza! Versenyezhetek más szériákban, mint például az SRX, az IMSA, a Stock Car Brazil stb.

A fő feladatom az IndyCarban már megváltozik, ugyanakkor az ötödik [Indy 500-ért] folyó harcom továbbra is életben van. Még mindig rengeteg engergia buzog bennem és ezt az Indy 500-on akarom elégetni. Nagyszerű dolog, hogy Tom mostantól főnöknek hívhat. A cél az, hogy a csapatot egy új szintre emeljük. Alig várom a kihívást!”

Blomqvist a torontói fordulón ejthette meg debütálását a sérült Simon Pagenaud helyén, első versenye azonban már a legelső körben véget ért, miután egy tömegkarambol vétlen áldozatátává vált.

Új szerződésének hosszát nem hozták nyilvánosságra, az viszont biztos, hogy több évre szól.

A brit színekben versenyző pilóta 2022-ben IMSA-bajnoki címet, idén januárban pedig Castroneves, Colin Braun és Pagenaud oldalán Daytona 24-győzelmet ünnepelhetett.

Utóbbi francia jövője a még mindig fennálló agyrázkódása miatt egyelőre a levegőben lóg.

„Szeretném, ha mindenki tudná, hogy Simon felépüése jól halad” – nyilatkozta az MSR alapító-tulajdonosa, Mike Shank.

„Szeretjük őt és akkor fog visszatérni, amikor itt van az ideje. Ez csakis az ő testén múlik. Köszönöm a partnereinknek, hogy ebben a nehéz évben is mellettünk álltak”







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy