Ezt látnod kell: Futóversennyel dőlt el a pole Kyle Larson futamán [VIDEÓ]
![Ezt látnod kell: Futóversennyel dőlt el a pole Kyle Larson versenyén [VIDEÓ]](https://m.blog.hu/us/usaracing/image/run2.png)
Magyar idő szerint kedd hajnalban került megrendezésre a 28. Front Row Challenge.
A Southern Iowa Speedwayre kiírt, ikonikus sprint car-viadalon összesen 39-en küzdöttek meg a 20 fős főfutamban való részvétel jogáért.
Köztük volt az a Kyle Larson is, aki alig hat órával korábban még a NASCAR Cup michigani versenyén körözött, végül az ötödik helyet megszerezve. Egyúttal megmentette a Hendrick Motorsports becsületét is, miután a gárda másik három pilótája – William Byron, Chase Elliott és Alex Bowman – baleset miatt egyaránt kiesett.
A kockás zászló után Larson rögtön repülőre ült, hogy időben odaérhessen az FRC programjának kezdetére.
Itt pedig nem csak újabb lóerők, de egy igazi futóverseny is várt rá.
A rendhagyó formátum szerint a kvalifikáción és az előfutamokon elért helyezések egyaránt pontot értek és az összefésült eredménylista top 8 pilótája szállhatott harcba a pole-ért.
Erre azonban már nem a volán mögött került sor, hanem két lábon.
A versenyzőknek két csoportra osztva kellett teljesíteniük a rajt-célvonalnál kijelölt, 40 yardos (36.5 méteres) távot.
Saját, négyfős mezőnyében Larson végül a harmadik lett Blake Hahn és James McFadden mögött, ami a főfutamon a hatodik starthelyet jelentette számára.
Az első startpozíciót végül utóbbi ausztrál szerezte, miután szó szerint bevetődött a célba.
A futóverseny ötletét egyébiránt 2022-ben a kényszerűség szülte, miután az országos abroncshiánynak köszönhetően nem tudták lebonyolítani az addig hagyományosnak számított párbajokat.
A bulis mentőötlet pedig annyira jó fogadtatásra lelt a nézők körében, hogy a szervezők az idei évre is meghagyták.
A feature-t végül – immár autóval – McFadden nyerte, a címvédőként érkezett Larson napja azonban nem a várakozásai szerint fejeződött be, hiszen alig két kör után, műszaki hiba következtében fel kellett adnia küzdelmet.
.@BHahn52 and @JamesMcFadden25 transfer from the second foot race. pic.twitter.com/GRuyH6lnqZ
— 𝗪𝗔𝗟𝗞𝗔𝗣𝗘𝗗𝗜𝗔 (@Walkapedia_) August 8, 2023
🏆 A photo finish and a wreck after the checkered flag! The 2023 Front Row Challenge Foot Dash is complete!@oskychallenges | #SageFruitFRC
— FloRacing (@FloRacing) August 8, 2023
📺 https://t.co/gVpLOjFqG1 pic.twitter.com/Et6IuZgms4

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough