NASCAR: Kiderült, hogy ki nyomta fel – és tiltatta el – Noah Gragsont

NASCAR: Kiderült, hogy ki nyomta fel – és tiltatta el – Noah Gragsont
credit: Legacy Motor Club



Helyi idő szerint szombat délelőtt robbant a bomba, miszerint a Legacy Motor Club határozatlan időre felfüggeszti Noah Gragsont. Néhány órával később pedig maga a NASCAR is hivatalosan bejelentette a 25 éves Cup-újonc eltiltását.

A drasztikus lépés oka egy George Floyd halálán viccelődő mém volt, amit a versenyző Instagramon lájkolt.

A csapat tájékoztatása szerint az ilyesfajta viselkedés nem fér össze az értékrendjükkel. A döntésre Gragson közleményben reagált leszögezve, hogy csalódott magában és megérti a helyzet súlyosságát, majd hozzátette, ő mindenkit szeret és egyszerűen elszúrta.

Az ominózus mémet még május végén posztolták, azt pedig nem tudni, hogy a vegasi pilóta pontosan mikor nyomta rá a szívecskét.

Az erről készült screenshot virálisan kezdett terjedni alig egy nap leforgása alatt, most pedig az is kiderült, hogy kinek köszönhetően került veszélybe emiatt Gragson karrierje.

Ez pedig nem holmi pletyka, hiszen az illető saját maga, büszkén vallotta be.

A szóban forgó úriember nem más, mint a Frontstretch.com egyik szerkesztője, Daniel McFadin, aki terjedelmes cikkben számolt be arról, miként nyomta fel nem csak az LMC-nél, de a NASCR-nál és a Chevrolet-nél is Gragsont.

Péntek reggel egy azóta privátra állított Twitter-profilon megjelent egy képernyőkép a mémről” – írta McFadin.

„Az alján pedig látható volt, hogy Gragson lájkolt a videót. Én erről akkor szereztem tudomást, amikor az egyik kollégám megosztotta a céges Slacken. Azonnal éreztem, hogy ez valós, de azért meg kellett bizonyosodnom erról, hiszen mégicsak az internetről beszélünk.”

Amint kiderült, hogy nem manipulált a screenshot, McFadin azonnal a tettek mezejére lépett.

„[Péntek] éjjel rögtön küldtem is egy emailt a Legacy Motor Club PR-osának. Ebben minden tőlem telhető módon úgy fogalmaztam, hogy fenntartsam a lehetőségét annak, hogy talán mégis manipulált képről van szó.”

Az újságíró itt nem állt meg és értesítette a lájkról a NASCAR-t, valamint a Chevrolet-t is.

A folytatás már ismert. Az LMC és a szervezet határozatlan időre leparkolta Gragsont, a gyártó viszont egyelőre nem reagált a történtekre.

McFadin külön kiemelte, hogy Floyd 2020-as, az egész USA-t felforgató halála után a NASCAR mennyire vehemensen állt ki a rasszizmus ellen.

„Gragson már NASCAR-versenyző volt, amikor Steve Phelps [a szervezet elnöke] közzétette az üzenetét. Nem tudom, hogy mi volt Gragson tényleges reakciója, amikor lájkolta ezt a májusban posztolt mémet. Lehet, hogy csak gondolkodás nélkül görgetett. Az is lehet, hogy meglátta, realizálta, hogy miről van szó és nevetett egy hatalmasat, majd rányomta a szívecskét és tovább lapozott.

A lényegen viszont nem változtat, hogy rányomott. George Floyd egy ember volt, aki nem érdemelte meg a halált. Nem érdemelte meg azt, hogy mémmel gúnyolódjanak rajta. A mém pedig nem érdemelte meg Noah Gragson jóváhagyását.”