NASCAR: Corey LaJoie több évre hosszabbított a Spire-rel

NASCAR: Corey LaJoie több évre hosszabbított a Spire-rel
credit: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR

NASCAR: Corey LaJoie több évre hosszabbított a Spire-rel


A Spire Motorsports hivatalosan bejelentette Corey LaJoie szerződéshosszabbítását.

Az új megállapodás pontos időtartamát nem fedték fel, a 31 éves versenyző azonban saját podcastje, a Stacking Pennies adásában úgy fogalmazott, hogy „pár szezonnál többről van szó.”

„Corey LaJoie már azelőtt esélyt adott a Spire Motorsportsnak, hogy saját szerszámaink, autóink, vagy akár műhelyünk lett volna” – mondta a gárda társtulajdonosa, Jeff Dickerson.

„Szerves részét képezi a csapatunknak és nehéz szavakba önteni, hogy milyen sokat jelent az elkötelezettsége TJ-nek [Puchyr, szintén társtulaj] és nekem. Corey megfontoltan döntött, amikor a velünk való folytatást választotta, holott rengeteg más lehetőség is kínálkozott számára. Izgatottak vagyunk, amiért továbbra is a fedélzetünkön marad és készen állunk arra, hogy előrelépéseket tegyünk minden egyes alkalommal, amikor pályára hajtunk.

LaJoie 2021 óta vezeti a Spire 7-es számú Chevyjét. Ezidő alatt háromszor zárt a top 10-ben, legjobb eredményét pedig az idén tavaszi, atlantai futamon hozta a negyedik hellyel.