VIDEÓ: A fák között landolt két versenyautó, a pilótákat csak a rendőrök tudták szétszedni

VIDEÓ: A fák között landolt két versenyautó, a pilótákat csak a rendőrök tudták szétszedni

VIDEÓ: A fák között landolt két versenyautó, a pilótákat csak a rendőrök tudták szétszedni


Öt kategóriában is versenyt rendeztek múlt hétvégén, a Mobile International Speedwayen.

Az alabamai oválon zajló, regionális szintű küzdelmek főként a helyi közönséget hozzák lázba, most viszont a Sportsman Division futamán történteknek hála sikerült virálissá válniuk a közösségi médiában.

A pálya jelentős részén nincs kiépítve külső fal, így a hajrában a vezető pozícióért csatázó Maddox Langham és Dave Mader kontaktja következtében mindkettejük autója a fákkal övezett területen kötött ki.

Az igazi balhé pedig csak ezután tört kezdődött.

A két versenyző megúszta sértetlenül a balesetet, járműveikből kiszállva viszont azonnal egymásnak estek.

Az érkező sportbírók és csapattagok rögtön megpróbáltak gátat szabni a bunyónak, ami végül csak azután ért véget, hogy a rendőrség is beavatkozott.

Maddox Langham szintén versenyző – ezen a fordulón szerelőként tevékenykedett – bátyjának, Jonathannek csuklóján végül bilincs is kattant, de a hírek szerint letartóztatásra végül nem került sor.

A helyszínre siető sportbírók és csapattagok rögtön megpróbáltak gátat szabni a bunyónak, ami végül csak azt követően ért véget, hogy a rendőrség is beavatkozott.

A Mobile hétfőn bejelentette, hogy az év hátralévő részére kitiltják Maddox Langham szintén versenyző – ezen a fordulón szerelőként tevékenykedett – bátyját, Jonathan Langhamet, aminek értelmében még nézőként sem teheti be a lábát a létesítménybe, 2024-re pedig próbaidő alá helyezik.

Egy másik, meg nem nevezett személy csuklóján bilincs is kattant, de a hírek szerint letartóztatásra végül egyetlen esetben sem került sor.