NASCAR: Futamkihagyás mellett is alapszakasz-bajnok Heim, Hocevarnál jobban pedig senki sem tud ünnepelni

Nagyot kockáztatott, de végül nem hozott elsöprő sikert Ty Majeski számára a gumistratégia a Richmond Racewayen.
A ThorSport Racing versenyzője pole-ból kezdhette meg a NASCAR Truck Series alapszakaszának zárófutamát, majd ezt követően behúzta mindkét szakaszt.
Az utolsó felvonás elején beiktatott kiállása során azonban túllépte a pitben előírt sebességhatárt, aminek következtében a mezőny végére száműzték.
Ez azonban egy cseppet sem zavarta és magabiztosan tört előre és mindössze tizennyolc kör alatt újra az élbolyban tudhatta magát.
A csapat úgy döntött, hogy megpróbálják befejezni a futamot újabb kerékcsere nélkül, de végül be kellett érniük a vesztesek közti első hellyel.
Az utolsó pozícióból startolt Carson Hocevar egyike volt azoknak, akik a hajrában még beiktattak egy kiállást friss abroncsokért.
Ez pecsételte meg végül Majeski sorsát.
Az idei első Truck-győzelméért hajtó pilóta közel 16 másodperces előnye villámgyorsan szertefoszlott az új gumikon hasító Hocevarral szemben, három körrel a leintés előtt pedig meg is előzte, végül 2.308 másodperces előnnyel áthaladva a kockás zászló alatt.
A Niece Motorsports versenyzője ezzel idei harmadik diadalát aratta, örömében szó szerint meggyújtva az autóját, majd utána felmászott még a zászlójelző állásba is.
A hangzatos ‘Worldwide Express 250 for Carrier Appreciation’ névre hallgató verseny végén kialakult a tíz pilótát magában foglaló rájátszás mezőnye is.
Az alapszakasz bajnoki címét – és vele a 15 bónus playoff-pontot – Corey Heim szerezte meg, méghozzá úgy, hogy a gatewayi futamot betegség miatt ki kellett hagynia.
A Tricon Garage-nek vezető 21 éves georgiai tizenöt rajtjából tizenhármat zárt a top 10-ben, ebből hetet a legjobb öt között, beleértve két győzelmet is.
Rajta kívül harcba szállhat még a titulusért győzelmeinek hála a címvédő Zane Smith, valamint Hocevar, Christian Eckes, Grant Enfinger és Ben Rhodes. Pontok alapján pedig Majeski, Nick Sanchez, Matt DiBenedetto és Matt Crafton verekedte be magát a hét fordulóból álló rájátszásba.
A bajnoki címért való hajsza augusztus 11-én, a Lucas Oil Indianapolis Raceway Parkban startol el.
You think he's excited?
— NASCAR CRAFTSMAN Trucks (@NASCAR_Trucks) July 30, 2023
Hint: He's excited! pic.twitter.com/Dfw0KhNiEg
Hot Hocevar heading to the #NASCARPlayoffs ?@CarsonHocevar | @NieceMotorsport pic.twitter.com/JuCp9OCnzV
— Xfinity Racing (@XfinityRacing) July 30, 2023
He’s a man of the people! @CarsonHocevar | @RichmondRaceway pic.twitter.com/1jrMRpDGKt
— NASCAR CRAFTSMAN Trucks (@NASCAR_Trucks) July 30, 2023


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough