NASCAR: Rövid oválon még egy kört sem töltött az élen, most pedig már a pole-ban van Reddick Richmondon

NASCAR: Rövid oválon még egy kört sem töltött az élen, most pedig már a pole-ban van Reddick Richmondon
credit: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR

NASCAR: Rövid oválon még egy kört sem töltött az élen, most pedig már a pole-ban van Reddick Richmondon


Tyler Reddick vezetésével startolhat el a NASCAR Cup Series vasárnapi futama a Richmond Racewayen.

A 23XI Racing versenyzője 113.0313 mph-s köre révén kaparintotta meg a pole-t a 0.75 mérföldes oválon.

Ezzel idei első, teljes eddigi főkategóriás karrierjét tekintve pedig az ötödik rajtelsőségét ünnepelhette.

Ennél is érdekesebb viszont, hogy a 27 éves kaliforniai ezt megelőzően nem csak pole-t nem tudott szerezni rövid vonalvezetésen, de még egyetlen kört sem töltött vezető pozícióban ilyen pályatípuson.

Teljes nyugalommal azonban Reddick még mindig nem dőlhet hátra.

A csoportkörben érintette a falat, aminek következtében megsérült a 45-ös Toyota jobb oldala. A csapat alaposan át fogja vizsgálni a keletkezett kárt és csak ezután fog kiderülni, hogy szükséges-e extra javítás, ami akár a mezőny legvégére történő hátrasorolását is maga után vonhatja.

A második helyet Kyle Busch tudhatta magáénak, míg mögöttük a Denny Hamlin – Chase Elliott duó várhatja a rajtot jelző zöld zászlót.

Utóbbi 2020-as bajnok ezzel idei legjobb időmérős eredményét produkálta.

Az ötödik pozíciót Bubba Wallace tudhatta magáénak azzal a William Byronnal osztozva a harmadik soron, aki a kvalifikációt megelőző edzésen egyedüliként tudott 117 mph fölé menni.

A Cook Out 400 névre hallgató viadal magyar idő szerint 21:16-kor kezdődik.