Ellenfelei testi épségének veszélyeztetése miatt eltiltották a versenyzéstől Paul Tracyt

Közveszélyes versenyzés miatt azonnali hatállyal eltiltották Paul Tracyt



Az SRX Series „csak” egy hatfutamos, nem titkoltan főként a szórakoztatás céljából létrehozott all-star minibajnokság. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a biztonsági előírásokat is bulinak vennék.

A Tony Stewart és Ray Evernham által 2021-ben útjára indított széria csütörtöki futamán Paul Tracy egy többautós balesetet okozott, magával rántva Josef Newgardent, Hailie Deegant, Marco Andrettit és Ken Schradert is.

Az incidens során utóbbi veterán gépe szenvedte el a legkomolyabb sérüléseket.

A felvételeket visszanézve Schrader – aki Tracyhez hasonlóan teljes szezont vállalt az SRX-ben – kijelentette, soha többé nem hajlandó egy pályán tartózkodni a kanadaival.

A széria kivizsgálta az esetet, amit követően hivatalosan be is jelentették a 2003-as CART-bajnok eltiltását.

„Az SRX-nél rendkívül komolyan vesszük a versenyzők biztonságát veszélyeztető helyzeteket” – idézi a bajnokság sajtóközleménye a vezérigazgató Don Hawkot.

„Ezt a döntést nem vettük félvállról. A mi felelősségünk, hogy versenyképes és ami a legfontosabb, biztonságos környezetet teremtsünk. Közvetlenül felvettem a kapcsolatot Paullal és értékeljük az együttműködését ebben az ügyben.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy Tracy mikor térhet vissza.

A Pulaski County Motorsports Parkban rendezett futamon Kyle Busch győzött, aki a staffordi szezonnyitót megnyert Denny Hamlinhez hasonlóan első nekifutásra jutott el a victory lane-re.