NASCAR: Van Gisbergen máris visszatér a Cup Seriesbe!
Igazi sztárparádéval rajtol el a NASCAR Cup Series augusztus 13-ai Verizon 200-a.
A Rick Ware Racinggel újra bevetésre indul Jenson Button, a 23XI Racing jóvoltából érkezik Kamui Kobayashi, míg a Richard Childress Racing színeiben a feltörekvő Supercars-pilóta Brodie Kostecki mutatkozik be.
A legfrissebb fejlemény szerint pedig utóbbi ausztrál egy nagyon jó ismerősével is farkasszement fog nézni az Indianapolis Motor Speedway roadján.
A Trackhouse Racing ugyanis bejelentette, hogy a 91-es számú Chevrolet volánja mögé ismét bepattan az a Shane van Gisbergen, aki július másodikán, Chicagóban megnyerte debütáló Cup-futamát.
A hír szó szerint derült égből villámcsapásként érkezett, hiszen Justin Marks gárdája pár nappal ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy a szezon hátralévő részében nagy valószínűséggel már nem lesz folytatása a PROJECT91-nek.
„Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez így fog alakulni” – idézi a Trackhouse sajtóközleménye SVG-t, akinek kapcsán egyre hangosabbak azon spekulációk, melyek szerint jövőre már teljes szezonos programot teljesíthet a Cupban.
„Eleve az, hogy a NASCAR-ban versenyezhetek egy olyan lehetőség, amit sosem gondoltam volna, hogy megadatik. Az pedig, hogy már nyertem is, egyszerűen minden képzeletemet felülmúlja. Nem győzök köszönetet mondani Justin Marksnak és mindenkinek a Trackhouse-nál, valamint a NASCAR-nál. Mindenki örömmel fogadott Chicagóban és fantasztikus volt látni, mekkora sikerre lelt az a verseny világszerte. Megtiszteltetés számomra, hogy a részese lehetek.”
SVG crew chiefje ezúttal is a legendás Darian Grubb lesz.
Coming back to @NASCAR at Indy with @THProject91 next month! ?? pic.twitter.com/hwe9SXmwUi
— Shane van Gisbergen (@shanevg97) July 19, 2023
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough