NASCAR: Kyle Busch elárulta, hogy mikor (és hogyan) akar visszavonulni
Kyle Busch rajongóinak egyelőre nem kell attól tartaniuk, hogy kedvencük szögre akasztja a sisakját.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kétszeres Cup és egyszeres Xfinity-bajnok ne gondolkodna máris a nyugdíjazásának körülményein.
Sőt, konkrét álomforgatókönyvet dolgozott ki, gondosan kihegyezve feltörekvő fia, a most 8 esztendős Brexton karrierjére.
Busch jelenleg 228 győzelemmel rendelkezik a NASCAR nemzeti porondján, ebből a legtöbbet – 102-t – az Xfinityben produkált. A Truck Seriesben és a Cupban momentán 63-63 diadalnál tart,
„Egy tökéletes világban akkor vonulnék vissza a Cupból, amikor Brexton 15 éves lesz” – nyilatkozta a Trucksban saját csapattal, a Kyle Busch Motorsports-cal rendelkező Rowdy a SiriusXM ‘Cars & Culture” című műsorának vendégeként.
„Utána elmennék teljes szezonra a Truck Seriesbe, hogy megpróbáljam megnyerni a bajnoki címet. Ha sikerülne, akkor én lennék az első versenyző a NASCAR-ban, aki felért a csúcsra mindhárom nemzeti szériában, amelyekben máris én tartom az összesített győzelmi rekordot.
Az idényt követően a fiam már 16 lenne, innentől fogva pedig két éven át ő versenyezne a rövidebb pályákon és roadokon, én pedig a többin. Muszáj megosztani a programot, mivel a nagy oválokon való vezetéshez el kell érni a 18. életévet. Onnantól viszont, hogy Brexton betölti a 18-at, már a komplett szezonra övé az autó és remélhetőleg bajnoki címet szerez, majd tovább lép. Ekkor fogom azt mondani, hogy végeztem. Nagyjából úgy 49-50 évesen. Ez az álmom és valóra akarom váltani, úgyhogy dolgozom rajta.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough