Érzéketlenséggel vádolják az IndyCart, mivel „ünnepelnek” egy sérült versenyzőt helyettesítő pilótát

Július elején történt balesete következtében négy futamot már biztosan ki kell hagynia Simon Pagenaud-nak.
A Meyer Shank Racing versenyzője nem rajtjolhtott el a Mid-Ohió-i fordulón, majd ezt követően a torontói állomáson sem vehetett részt. Az eredeti tervek szerint ott lett volna Kanadában, hogy segítse az őt helyettesített Tom Blomqvistet, végül azonban állapota nem tette lehetővé számára az utazást.
A legfrissebb bejelentés értelmében pedig Pageanud-nak a most hétvégi, iowai duplafordulóra sem adták meg az orvosok az engedélyt.
Ezeken a versenyeken – akárcsak Mid-Ohión – az a Conor Daly fog bepattanni a 60-as Dallara-Hondába, akit Detroit után menesztett az Ed Carpneter Racing.
A 30 éves amerikai a mezőny egyik legnépszerűbb pilótájának számít, az IndyCar pedig igyekezett is kihasználni az újabb lehetőséget.
A közösségi médiában külön posztot szenteltek a visszatérésének, ami nem nyerte el sokak tetszését, beleértve JR Hildebrandot is.
„Másnak is furcsa, hogy olyan hangnemben íródott, mintha mindannyian izgatottak lennénk [Daly miatt]?” – írta a kaliforniai Twitteren.
„Egy bajnokságot és Indy 500-at nyert pilótát továbbra sem engednek versenyezni egy óriási baleset miatt. Az ilyen beugrások mindig szükségszerűségből jönnek. Conor is tudja ezt, a kommentemnek pedig semmi köze őhozzá.
Simon helyében ez rosszul esne nekem.”
Hildebranddal sokan egyetértettek, megemlítve, hogy Dario Franchitti karrierjének fejsérülés vetett véget idő előtt. Néhány nap múlva pedig kereken egy éves évfordulója lesz annak a poconói NASCAR-balesetnek is, aminek következtében Kurt Busch máig nem ülhetett vissza a volán mögé.
„Nem az IndyCar közösségi médiáját akarom megbélyegezni” – folytatta Hildebrand.
„Ahogyan sokan rámutattk, akadtak már hasonló helyzetek a NASCAR-ban és máshol is. Én csak azon a véleményen vagyok, hogy kicsivel érzékenyebben kellene megközelíteni a pilóták helyzetét, amikor az versenyautóban történt balesetre vezethető vissza.”
Egy rajongó felhívta a figyelmét arra, hogy az IndyCar egy másik posztban jobbulást kívánt Pagenaud-nak, hozzátéve, hogy hiányolni fogják a pályán.
Hildebrand szerint viszont ez nem változtat a dolgon.
„Személy szerint még mindig nem hiszem, hogy az ilyesmit ünnepelni kellene.”
He's back!!!@ConorDaly22 will pilot the No. 60 for @MeyerShankRac in the #HyVeeHomefront250 and #HyVeeOneStep250 this weekend.
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) July 18, 2023
Read more: https://t.co/HxrQs4PgD4 pic.twitter.com/pTkQVDHkki

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough